Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bölcselő, barátjával, egy királyságon utazott keresztül. Itt is, ott is felhangzottak ezek a szavak, hogy Haza.
Egyszer egy gondolatok tudó tudóst magához intett egy bő inges, nagyokat kurjongató atyafit, hogy megkérdezte tőle.
Ön szerinte mit jelent az a szó, hogy haza.
Azt a földet, ahol szeretett király urunk koronája uralkodik ugrott elő a válasszal, mint megzörgetett bokorból a nyúlcipőt hirtelenjében felhúzott tapsifüles.

Egy kicsit később egy kardos asszonyka válaszolt ugyanerre a kérdésre, ekképpen.
A haza az a föld, amelyen a zászlóink lobognak. A mi zászlóink madaras, lenéz róla büszke sasunk.
A bölcs erre e képen, vagy nem szólt semmit, de tovább kérdezősködött.

Mi is az Haza. Az a föld, ahol mindannyian egy nyelven beszélünk, és talán még is megértjük egymást. Jelentette ki magabiztosan egy pápaszemes fiatalember, fején csinos szalmakalappal, hóna alatt bőrkötésű könyvvel. Talán ő is tudós lehetett.
A bölcs ezúttal nem állta meg, hogy egy kicsit hangjában némi gúnnyal visszakérdezett.
No és valóban úgy gondolja, hogy egy nyelven beszélünk.
A fiatalember tanácstalanul meg, megvonogatta a vállát, és továbbment.
Hát mi is lenne az a haza. Az a föld, ahol élünk és meghalunk vélte egy hajlott hátú ember.
A közelben azonban egy kocsi bakjáról lógó bajuszú bácsi, szemlátomást kisitókájától felhevült indulatában, így szólt hangulatban, kéretlenül is odakiáltotta.
Én aztán tudom mi a haza, mert én is oda megyek haza. Hát ez a Haza. Bevacsorázok a feleségemmel, gyerekekkel, azután pedig be az ágyba, aztán pedig elég volt a mai napból.
Kérdezte a bölcs. No, melyik válasz volt a helyes tudakolta később kíváncsian a bölcselőktől a barátjától.
Hiszen külön, külön egyik sem, de az öt válasz együtt már majdnem, olyan, mint ha majdnem ott volna az igazság közelében. Hanem, tudod, ilyen királyság, ahol öt ember kell együtt a helyes válaszhoz olyan fogalomra, amelyik lépten, nyomon felhangzik az emberek szájában, akkor az szerintem korántsem irigylésre méltó dolog. Sőt, nem méltó sok minden máshoz sem komorodott el a bölcs.

A bölcs barátja, a világlátottak előkelőnek tartott mozdulatával legyintett egyet, nem vette ezt már szívére a dolgot.
Korona és borona, borok, báróknak bús hona. Sokféle ez a föld, sokféle ez a királyság. Látunk mi majd még ennél rosszabbat is ebben a rosszalkodó kis világban, nagyvilágban.