A természetbogarászó tudós

Sárkánymérgesítős kis falu volt, de már csak sárkányok nélkül, így sárkányt nem mérgesített ott senki. Egymást olykor bosszantották ugyan az emberek, összevesztek, kibékültek, ám ez nem olyan nagy csoda. Másutt is megesik az ilyesmi néha. Pirosgalagonyás Pista és Mácsonya Mariska iskolás gyerekek voltak, jó barátok, csak kissé különcök. Tanulmányozták az állatokat, növényeket, órákig kóboroltak együtt erdőn, mezőn, nagyítóval vizsgálgattak olyan pöttömnyi kis bogarakat, amelyeknél szabad szemmel nem lehetett meglátni dísz köntösük szépségét, vagy köznapi rovargúnyájuk érdekességeit.  Pistát is, Mariskát is szüleik időnként kicsit lekorholták ezért, de nem nagyon, mert jobb a természet szeretete, mint a verekedésé, meg azután, amikor otthon voltak, Pista is, Mariska is szorgalmasan segítettek a ház körül. Mindketten jól tanultak, de közeledett a falusi iskolában az utolsó évük. Mi lesz velük. A szülőknek nem igen volt pénzük a városi iskolára, további tanulóéveikre. A Mácsonyacsaládnál ott volt még Juliska is, a nagylány, aki kijárta az iskolát, férjhez kellett volna mennie, de csak nem találta a szívét elnyerő legényt. Van úgy, hogy bár, elismerem, ritkán különc segít különcöt. A két gyerek éppen a patak partján vizsgálgatott nagyítóval egy kis levelibékát, amikor megjelent, lepkehálójával, egy városi úr. Egyéb felszerelését szolgája hozta utána. Látszott rajta száz méterről is, hogy városi ember, tudósféle, néhány méterről már az is nem lehet szegény, mert aranyóráján nézte meg az időt, csizmája pedig olyan lábbeli remek volt, amilyet csak igen ügyes mesterember tud készíteni, nem valami olcsó kaptafás lábbeli. No és szolgája sincs a szegény embernek, az önmaga szolgája, de még ezen felül gyakran a másé is. Ez a tudós Pusztagusztapacinkól Pál, a Tavibékák hangadása, a Gólyatáplálkozás, meg a Gyíkok sütkérezési szokásai című könyvek szerzője, fiatalember volt. A városban lakott, nagy házban, három cselédjével, kínai palotapincsijével, meg ötezer kötetnyi könyvtárával. Miből élt. Likőrgyárából, hétszáz hold gyümölcsöséből, meg három városi bérházából. Akár hiszik, akár nem, de még a könyveiért is fizettek neki olykor egy kis zsebpénzre valót, habár a nélkül sem lett volna üres a zsebe, pénztárcája. Ezt a Pált meglepte Pista és Mariska nagy érdeklődése a természet titkai iránt. A gyerekek három hétig elkísérték a kedves tudóst hegyen meg a völgyön át tartó útjain. Mariskától tudta meg Pusztagusztapacinkól Pál, hogy annak van egy eladó sorban levő leánytestvére, Mácsonya Juliska. Kíváncsi lett Juliskára ez a Pál, ezért szép, nem szép távcsövével benézegetett Mácsonyáké távoli kertjébe, amikor ott egy leányt vett észre. Nagyon megtetszett neki a messzelátóban szem közelben megjelenő leány, elkezdte óvatosan kérdezgetni Mariskát a testvéréről. Annyi jót hallott, hogy az még inkább felcsigázta érdeklődését, még annál a csigánál is jobban, amelyet sikerült a házából kicsalogatnia. A kedvesen kotnyeles Mariska kibökte, hogy testvére nemcsak szorgalmas és jószívű, nemcsak, hogy annyi mindent el tud végezni a házban, és a ház körül, de titokban, Gondosgombos Júlia álnéven, verseket is szokott írni a városi Aranykörtekürt és Ezüstdiócsengettyűs című divatlapba. Hű. Ezeket a verseket Pál is ismerte, mert házvezetőnője ebből az újságból szokta kinézegetni magának a bálokra készítendő ruháit, és így olykor Pálnak is kezébe került annak egy-egy száma. Bár ő a ruhák iránt nem érdeklődött, Gondosgombos Júlia versein jókat nevetett, különösen mikor ilyesféléket olvasott tőle:

Legényre valló váró.

Ülök a gyönyörű hegy alján.
Bánatom nem jön erre egy talján,
vagyis olasz legény, ki egyre,
ha meglátna, szerelmesedne.
Én egy kedves legényre várok,
ki kerítésen csókot átdob,
s a hangja tisztelettel tiszta.
Visszadobná csókom, Juliska.
Ha tetszene, tán visszadobnám
tréfásan, és így szólnék hadd lám,
van, bátorsága arra kérjen
pohár vizet is, avagy mégsem.

Ha bátor volna, vizet kérne,
én behívnám ízes lepényre,
mit sütöttem. Kisütnék mást is,
ha érezném rá szívem várt itt.
Ha megszeretnénk egymást, egyre
szó gömbölyödne kedvesebbre,
e legényből lehetne férjem.

Rá várok, és nem jön, nem jön mégsem.

A víz iránti kérelmet Pál túl megszokott bekéredzkedős ürügynek találta, de volt ott ennél jobb is, mivel Mácsonyáké házának kéményén gólyapár fészkelt. No meg Pál Mariskával és Pistával jelent meg Mácsonyáké kapujában, ami még inkább sikerrel kecsegtetett, lévén Mariska Júlia testvére. Amikor Pál megkérdezte Juliskáékat, nagy tisztelettel, hogy tanulmányozhatná-e néhány héten át a kéményen levő gólyafészek lakóit, mint tudós, akkor Juliska is, szülei is egyből megadták az engedélyt. Pál úgy tett, mintha elsősorban a gólyák érdekelnék, de a Mácsonyáké portája előtt elsétáló falusiakat ezzel korántsem sikerült megtévesztenie annyira, mint amennyire jámbor városi ember létére hitte. Juliska is elkezdett nagyobb érdeklődést tanúsítani a gólyák iránt, mint eddig, amit Pál örömmel fogadott. Gyakran ebédeltek együtt, olykor Pál vacsorára is ottmaradt. Ősszel a gólyák elköltöztek Afrikába, de Pál nem ment utánuk, már csak azért sem, mert Juliska sem, akivel nagyon összemelegedtek. Lakodalmukon addig ismeretlen nótát húztak a cigányzenészek, a szövegét Juliska írta.

Boldog békaszájból légbe guruló brek,
én a légynél téged jobban szeretlek.
Eljön majd új gólya, kéményünkre száll,
pólyás ajándékot hoz a szép madár.
Boldog békaszájból ugrik vidám Kvak.
Ó, te pici pólyás, hű de imádlak.

A boldogság Pistát és Mariskát is átölelte a városi iskolába járhattak, Pál költségén. A két gyerek együtt utazott be naponta elegáns kis kocsin, amit pompás lovacska húzott. Palék, ha kedvük tartotta, a városban, Kiskutyadajkálgatóban laktak, ha pedig fordult egyet a tetszésük, elutaztak Sárkánymérgesítős falucskába, ahol Pál házat építtetett. Igaz, csak ötszobásat, nehogy azt mondják rájuk nagyzolósak. Idővel másik lakodalomra is sor került, Mariskáéra és Pistáéra,  de ehhez a másik lakodalomhoz már másik történet tartozik.