<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

 Aprónak tűnő kis történetek.3

A törpe meg a lyukas dió..

Az erdő szélén diófa állt. Rég elmúlt már a dióérés ideje. Nem csoda hát, hogy Ugribugris, a mókus, csak egyetlen szem diót talált rajta. Bosszúsan látta, hogy az is lyukas. No, gondolta, ebben a dióban nincsen semmi. Elhajította. Lipilap, a törpe, éppen a fa alatt álldogált, és a diószem az ő orrán koppant. Az ügyes kezű törpécske elkapta. Úgy hallotta mintha valaki, valami mocorgott volna a dióban. Vagy talán tévedett. Bekiabált a lyukon. Van ebben a dióban valaki, valami. Volt benne. Kalamáris Karcsi, a picikénél is kisebb manó. Karcsi megijedt a törpétől és félénken visszakiáltott. Senki. Semmi. Ha nincs benne senki, semmi, minek nekem egy lyukas dió gondolta Lipilap és a diót egy közeli bokor alá gurította. Jó lesz ott bogárházikónak vagy szúnyogtanyának. Néhány lépés után azonban eltűnődött a kis törpe. Ha nincs a dióban senki, semmi, akkor ki kiabálta belőle, talán egy senki, semmi. A senki, meg a semmi nem szokott kiabálni... Visszament, bemászott a bokor alá, kivette a diót és megkérdezte. Ki kiabált ebből a dióból. A senki, meg a semmi nem szokott kiabálni.

Kalamáris Karcsi manó egy pillanatig úgy érezte magát, mint a fába szorult féreg, de azután összeszedte bátorságát és visszakiáltott. Nem szokott, nem szokott... Ez igaz, de te olyan kíváncsian bámultál, hogy veled kivételt tett. Így már értem, nyugodott meg Lipilap. Gondosan visszagurította a diót a bokor alá, és továbbment gombát gyűjteni.

A király meg a bölcs.

A király vendégül látta a jövendöléseiről híres bölcset és megkérdezte tőle.

Te a jövőbe látsz. A bölcs elmosolyodott. Nem. Ez erős túlzás. Én csupán néhány embernél kissé többet látok meg múltban, jelenben. A múlt és jelen elárulja nekem a jövő egy, egy részlet pillanatát. A király, aki keveset törődött népe szenvedéseivel, annál többet saját gazdagodásával, hatalmával, tovább faggatta a bölcset. No és például én, aki ráadásul király vagyok, miért nem látom meg mindezt múltban, jelenben. A bölcs elkomorodott.

Azért, király, mert téged túlságosan elvakít egy hamis nap. Mindent annak fényénél szemlélsz. A király meghökkent. Hamis nap. Ugyan mit értesz ez alatt. A bölcs kerek aranypénzt vett elő és feltartotta. Ez az a hamis nap, király. Ennek fénye vakít el annyira, hogy nem látod meg az igazságot sem a múltban, sem a jelenben, az igazságot, amely elárulná neked ezt, azt a jövőről, a tiédről és egyúttal országodéról is.

A király lány kérője.

Kedves és szép volt a király leánya. Kérője, egy távoli ország csinos, gazdag királyfija volt, elmondta jól betanult bókoló szavait.

A leány apja karon fogta a kérőt és leányát, meg a kincstár hű őre kíséretében megmutatta neki a hatalmas palotát, benne hivalkodó szavak nélkül az ezüstből, aranyból készült ötvös remekekkel, drágakövekkel teli kamrákat is. A királyfi nagy szemeket meresztett a kincsekre, és még aznap megkérte a királykisasszony kezét. A király beleegyezett volna, ha leányom is így óhajtja. A leány, amikor apja odahívatta, udvarias szavakkal, de nemet mondott.

A királyfi meghökkent, ez elsősorban büszkeségét, hiúságát sértette. Csak ennyit tudott kinyögni. De hát miért is. Miért. A királykisasszony elmosolyodott. Nem akarlak megbántani, királyfi. Szívből kívánom, hogy találd meg a hozzád leginkább illő leányt, aki ha gondolkozol, belátod, nem én vagyok. Miért. Igaz, szépen néztél reám, de úgy éreztem, hogy inkább csak udvariasságból, viszont apám arany és ezüst kincseire még sokkal, sokkal szebben, és azokra, úgy tűnt, igaz lelkesedéssel.