<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Aprónak tűnő kis történetek.4

Egy célt tévesztett cseresznye.

Két iskolásfiú nagy cseresznyefát látott a mező szélén. Egyikük fürgén felmászott rá, a másik viszont nagyon lusta volt erre, de a cseresznyét azért ő is szerette. Lefeküdt hát a fa alá, és felkiáltott barátjának. Hékás, nekem is dobálj már le cseresznyét. Egyenesen a számba is dobhatod. A másik jószívű volt, így is tett, de az egyik cseresznyeszem rossz helyen koppant, megütötte a kis lajhár balszemét. Ez fájt ugyan neki, de egyéb bajt, szerencsére, nem okozott. A kárvallott mérgesen pattant fel a földről. A számba kértem, nem a szememre, te ostoba tökfilkó. A pásztor, aki a közelben legelésző birkákat őrizte, mindezt látta, hallotta, és jó hangosan megjegyezte. Te vagy a hibás, aki a földre heveredő lustaság. Máskor ne felejtsd, el a lustaság gyakran célt téveszt, és a mostaninál sokkal, de sokkal nagyobb bajt is okozhat.

Egy jóságos szamóca.

Évi és Panni, jó szemű, szorgalmas kislányok voltak, szamócát mentek szedni az erdőben. Ha nem is könnyen, sok kutatás, hajolgatás árán, de mindkettőjük kosárkája megtelt édes pirosan mosolygós, illatos szamócával. Hazafelé menet két csöppséget vettek észre, pöttömnyi kisfiú és kislány játszott az út menti patakparton. Panni gyorsan a szamócákra terítette kendőjét, Évi azonban nem követte példáját. Amikor odaértek, a két csöppségvágyó szemeket meresztett a szamócákra, kérni azonban nem mertek. Ám Évike könnyen kitalálta mire gondolnak. Mindkét gyereknek bőven adott a kosarából. Felderült a kicsi arcoskájuk, hálás szavakkal köszönték meg. Amikor továbbmentek, Panni nem állta meg kicsit rosszallóan meg jegyezni, kicsit kárörvendő megjegyzés nélkül. Most a te kosaradban sokkal kevesebb szamóca van, mint az enyémben. Évike nem akarta megbántani barátnőjét, de azért tréfásan, kicsit komolyan így szólt. A gyomromnak, igaz, kevesebb maradt, de ez a kevesebb sokkal több a szívemnek. Én hozzáteszem, a szamóca is, mint sok más földi dolog, jóra is csábíthat, de az ellenkezőjére is.


Egy diófa tanulságos története.

Sehogyan sem fért meg egymással két szomszéd. Ha az egyik kutyája csúnyán nézett a másik macskájára, már szaladt is a macskatulajdonos a királyhoz, aki hetente foglalkozott alattvalói ügyes, bajos dolgaival. Jóságos ember volt ez a király, türelmesen meghallgatta a panaszokat, kéréseket, de még ő is megsokallta, hogy ez a két ember minden semmiséggel, mondvacsinált ügyével hozzáfutnak. Ráadásul egyik a másikat szidalmazza, pocskondiázza is az ő jelenlétében is. Megelégeltem haszontalan pörlekedéseteket atyafiak, nézett rájuk szigorúan a király. Inkább a földeteken szorgoskodnátok a helyett, hogy itt perlekedte. Látjátok ezt a két szép, nagy szemű termést. Ez dió. Külföldről kaptam. Egyik az egyiküké, másik a másikuké. Azt parancsolom, hogy ültessék el a telketeken, és amíg a diófák termést nem hoznak még csak szólni se szóljatok egymáshoz, nemhogy hajba kapni merészeljetek. Most elmehetnek. Ha még egyszer itt látlak ti teket, nagy baj lesz, irgumburgum. Megijedt a két ember, mivel a király jóságosnak jóságos volt ugyan, de arra is akadt példa, hogy nem tanácsos ujjathuzni vagy megharagítani. Csendben távoztak, de mindegyikük fogadkozott magában, ha majd termést hoz a fája, móresra tanítja szomszédját. Igen ám, de nem tudták, hogy a diófa csak tíz év után hoz először termést. Így évről, évre hallgatniuk kellett, egy rossz szót sem mertek mondani egymásnak. Tartották maguk a király parancsához. Tíz év nem kevés idő. Mire a diófatermést hozott, a két szomszéd addigra megenyhült egymás iránt. Leszoktak a perlekedésről, veszekedésről. Mindkettőjük kertje pompás diófával gazdagodott. Megcsodálták a két fát a falubeliek is, kissé irigyelték is. A két szomszéd tíz év előtti összekoccanásaiból fura módon a kis királyság népének is haszna lett. Megismerték, meg szerették és termeszteni kezdték a diót, amely nélkül nincs sem dióssütemény, sem dióstorta, sem diós tészta, a diófából pedig gyönyörű bútorokat lehet készíteni.