<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Az ördög és a gazdaember, hát mi is való a pokolba.

Egyszer hol nem volt, hát egyszer a gazdaemberhez alkonyat után bezörgetett az ördög.
Hé, te gazda, add oda a szamarad, viszem a pokolba. Van közöttünk egy tudós, könyvbogarászó ördög, az azt mondta, hogy a szamár szép fülű állat, el tud húzni egy kis kocsit, és a húsa is igen jó.
A gazdaember megijedt, de olyasféle ember volt, hogy minél inkább megijedt annál inkább vágott az esze. Kissé remegő hangon bár, de így szólt az ördöghöz:
Nem való a szamár a pokolba, rosszul gondolja a te tudós ördögöd. A szamár többnyire jámbor jószág, de ha megmakacsolja magát, nem megy tovább, nem hallgat senkire, a végén meg úgy végigvágtat a hátadon, hogy a bőröd bánja.
Az ördög csak ragaszkodott a szamárhoz. A gazdaember azt mondta, hogy elkíséri őket a pokol kapujáig. A pokolfajzat egy hosszú kötélen vezette a szamarat. Közben koromsötét lett. Amikor a faluvégi sziklás dombhoz értek, a gazda kioldotta a szamár nyakában levő kötelet és egy nagy sziklához kötözte, a szamarat viszont egy távolabb levő körtefához. Az ördög rögtön észrevette, hogy nem akar tovább menni a szamár. Nagyot ordított, és elkezdte húzni a sziklát, amelyet a szamárnak hitt. Az ördög hangjától megijedt szamár buzgón iázott a vadkörtefánál. Az ördögfi egyre mérgesebb lett, mind vadabbul rángatta a sziklát a sötétben. Egyszer csak akkorát rántott rajta, hogy a szikla nekiindult a domb lejtőjén, végiggördült az ördögön, belenyomta a földbe, majd eltűnt valahol a patak menti bokrok között.
Az ördög sebes háttal, szikrázó szemekkel mászott ki a földből, és dühösen mondta a gazdának.
Igazad volt gazdaember. Ilyen komisz állat, mint a szamár, nem való bizony a pokolba. Megyek, és jól meghúzom a tudós ördög veres füleit.
A gazdaember igen megkönnyebbült, hazaballagott. Azt hitte, hogy nem látja többet az ördögöt. Rosszul hitte. Egy évnyire rá megint bezörgetett az ablakán az ördög.
Hé, gazdaember, adj nekem tyúkot, hadd vigyem a pokolba. A pokolbéli könyvbogarászó ördög az állítja, hogy tojást tojik, és a húsa igen ízletes. Én még sohasem láttam tyúkot, mutasd meg, add ide a tiédet.
A gazdaember megijedt, de igyekezett nyugodt hangon figyelmeztetni az ördögöt.
Jaj hát az nem való a tyúk a pokolba. Rosszul tudja a te könyvmoly bogarászó ördögöd. Nagyon veszélyes állat a tyúk! Én is kint tartom a tyúkomat az erdőben, annyira veszedelmes. Ha hozzányúlsz, a szemed bánja, mert a tyúk nagyon harcias állat.
Az ördög ragaszkodott a tyúkhoz. A gazdaember elvezette az erdő mélyébe, ahol egy iszonyúan magas fa tetején sas madár ült a fészkében, a tojásain. A gazdaember meg rámutatott a sasra.
Ott van fent a tyúkom, de még egyszer figyelmeztetlek, hát az veszélyes állat.
Az ördög elkezdett felfelé mászni a fán, hogy megfogja és lehozza a tyúknak hitt sast. A sas azonban ezt nem várta be, és a fára mászó ördög fizimiskáját erős csőrével, karmaival úgy megrongálta, hogy alig lehetett ráismerni. A végén kampós csőrével az ördög egyik szemébe csapott. Erre a pokolból jött kínjában elengedte a fát és leesett.
Amikor egy kis szünetet tartott a jajgatásban, így nyöszörgött a gazdaembernek.
Igazad volt. Hát ez a pokolravaló tyúk nem való a pokolba Megyek haza, és azt a tudós ördögöt mindkét szarvammal háromszor megdöföm.
A gazdaember most már holtbiztos volt abban, hogy az ördög nem tér vissza többé. Ám az élő ritkán lehet valamiben holtbiztos, ami nem biztos. Elgurult két kerek esztendő, és megint bezörgetett a gazdaemberhez az ördög.
Hé, te gazdaember. Add nekem a tehened. Szükségem van rá a pokolban. Azt mondta az a könyvfaló tudós ördög, hogy a tehén finom tejet ad, no meg húsából is pompás pecsenye lehet sütni.
A gazdaember elkezdett jajgatni, mint akitől valami rettenetes dolgot kértek.
Jaj, jaj, jaj. Ne kívánd ezt tőlem. Olyan borzalmas, félelmetes állat, mint a tehén, dehogy való az pokolba. Hazudott a te tudós ördögöd. Én is egy barlangban tartom a tehenem, a hegyek között, úgy félek tőle, hogy az, na. Nem tejel az, még az ördögnek sem ád. Egyszer hozzányúlsz, százszor bánod azt meg..
Az ördög rettentően ragaszkodott a tehénhez. A gazdaember meg nagy sopánkodással, sűrű figyelmeztetések közepette, elvezette az ördögöt egy medvebarlanghoz, amelyben éppen medveanya lakott, két kis medvebocsával.
Az ördög bemászott a barlangba, de a gazda kint maradt. Sötét volt a barlangban, de az ördög buzgón tapogatott ide meg oda. Sikerült is kitapintania a medve orrát.
A medvék nagyon kényesek az orrukra. Nemigen viselik el az orrtapogatást. A medveanya erős, hegyes fogaival rögtön elkapta az ördög kezét, és úgy megropogtatta, hogy a sátánfajzat mindent inkább kívánt volna már kínjában, mint ilyen tehenet. Persze, az ördög sem maradt adósa a medvének, de a medve különösen veszélyes akkor, amikor kicsinyei vannak. Egy darabig ördögordítás vegyült a medvebömbölésbe. Végül az ördög kimászott a barlangból. Előbb a sebeit nyalogatta, majd tövestül kihúzott dühében egy kisebb fát, és így szólt a gazdaemberhez.
Igazad volt. Ilyen tűzrevaló, borzalmas állat, mint a tehén, nem való a pokolba. Látod ezt a fát. Ezzel verem ki annak a hazudós tudós bogarászó ördögnek a fenekét, de nem egyszer kétszer, hanem sokszor. Csak azt nem tudom, hogy ez a zörgős zacskó, amit a pokol bejáratánál találtam, a pokolba való-e, vagy jobb, ha itt hagyom.
A gazdaember megnézte, hogy mi van a zörgős zacskóban. Látta, hogy tele van drágakövekkel. Most kezdett csak eljajgatni igazából.
Jaj! Jaj! Jaj. Ezek a Nagy Szemkivájó Tyúkmadár tojásai. Ezekből a tyúknál százszor veszedelmesebb madár kel ki, már úgy értem annál a közönséges tyúknál is veszedelmesebb, amelyikkel az erdőben, a fatetőn találkoztál. Fuss gyorsan a pokolba, és többet ki ne dugd onnan azt a szőrös képed.
Az ördögnek több sem kellett. Úgy visszafutott a pokolba, hogy még a kergetett nyúl sem volt gyorsabb nála.
A gazdaember pedig már hallotta gyermekkorában a mesék végén, hogy minden jó, ha a vége jó, de ennek az ördöngösen ördögös történetnek az elején maga sem gondolta volna, hogy ilyen jól, drágakövekkel ékesen fog végződni számára a  mese.