Beszélgetésem egy jobboldali emberel, vagy inkább csak gondolatok.

A címben nem a jobboldali emberről akarok, szól, mint típusról, csak úgy általában, valami fellelhet altípusairól, ilyen témának akár vázlatos kifejtése is hosszabb eszmefuttatást igényelne. Egy konkrét jobboldali emberről szeretnék gondolatsort fűzni. Ez a jobboldali ember önmagát nevezte így, anélkül, hogy tudakoltam volna tőle a politikai hovatartozását, ez utóbbit sohasem szoktam meg kérdezni..  Persze a természetben találkoztam vele, erdőkön, mezőzőkön, hegyeken, völgyeken amúgy honában, talán pár nappal vagy egy héttel az önkormányzati választások elött. Barátságosan köszönt, visszaköszöntem, állatokról, növényekről indult a beszélgetésünk, kezdette, szinte észrevétlenül, a társadalomról is szólni szeretet volna. Elmondott magáról egyet, s mást,hogy ő nyugdíjas, az ötvenes években végezte el a jogi egyetemet, ez akkor nem jelentett nehéz vizsgákat, de egy évet veszített, mert megsértette a párttitkárt... Nem kérdeztem rá, hogy mivel sértette meg, gondoltam, ha akarja, úgy is elmondja, ha meg nem, hát nem, akkor nem mondja. Kijelentette, hogy ő mindig jobboldali volt, mindig a polgári oldalra szavazott, most is arra fog, de aggodalommal szemlél egyet, s mást, amit a polgári kormány pártja a parlamenti választásokon aratott elsöprő győzelme után cselekedett. Azt is mondta nem tetszik, ahogyan rokonszenvezek velük, meg őket segítő Sólyom László köztársasági elnökkel, ahogyan bántak mondta. Nagy hiba volt ezt a semmire sem jó, nevetséges Palit tenni a helyére, csak azért, mert engedelmes bábjuk. Meg azt is mondja, hogy nem tetszik neki az erőszakos nyomulásuk, jobb volna, ha most, ilyen győzelem után, nagyvonalúbbak lennének ellenzékükkel, talán az ország érdekében... Ez a jobboldali ember talán azért is volt legalábbis eddig a határig őszinte velem, mert megérezte velem lehetett nyugodtan beszélnie, mert engem az igazság érdekel, a társadalmat, az embereket is csak tanulmányozgatom, mint ahogyan a természetet is. Sok mindenről eszmét cseréltünk még, zsidókról, nem zsidókról, cigányokról, mindennapokról, várható jövőről is. Sokszor homlokegyenest ellenkező véleményen levőkkel is beszélgetek, ha ök. is akarják. Szeretem az egyenes, gerinces, őszinte véleményt, de nem szeretem a kétszínűséget, álszentséget, valamint a hisztériát sem, akár politikai hisztéria, akár másfajta az.  Sajnos, közéletünkre, mindennapjainkra a gyűlölködés, a kétszínűség, a politikai hisztériajellemző. Az irodalmi fórumok legtöbbjére is, sokszor a politikamentesség deklarálásának sunyi jelszavai alatt.  Az említett jobboldali emberrel nyilván nem valószínű, hogy ismét összehoz a véletlen, vagy a sors, nevét sem tudom, bár bemutatkoztunk egymásnak, de nyilván ő sem jegyezte meg az enyémet, én sem az övét. Az utóbbi hetekben mégis többször eszembe jutott ez a konkrét jobboldali ember. No, nem gondoltam hazafinak, jobboldalisága mellett természetesen nem is lehet az, mert a becsületes hazafiságnak mind a jobboldaliság, mind pedig az álbaloldaliság valamilyen mértékben ellentmond. Itt, mint fogalomra politikai és társadalmi értelmezésére gondolok, mert szakmai kérdéseknél bármilyen nézetű ember az amennyiben hallgatna krá akkor az ország hasznára is lehet, hiszen egy találmány, jó ötlet, javaslat előnyöket hozhat az országnak, ilyen pedig egy szélsőséges eszme híveitől nem származhat.  Hazafi. A fentebbi értelemben nem lehet az, de ez a jobboldali ember mégis közelebb volt az ország érdekeire is némileg tekintettel polgárokhoz, mint azok túlnyomó és meghatározó többsége, akikre szavazatát leadta.
Nem nehéz ezt belátni, csak kicsit el kell gondolkodni azon a 89-es rendszerváltás előtti és utáni időszakon. A Kádárkorszak nem volt és legnagyobbrészt nem is lehetett, akaratától függetlenül sem, igazán demokratikus a szónak nemes, a többség érdekét kifejező értelemben, de erkölcsileg sokkal jobb volt, mint az 89-es rendszerváltás utáni, eddigi időperiódus. Erkölcsileg azért, mert sok hibája, vétke ellenére közösség centrikusabb társadalom volt, olyan túl korai, amelynek ugyan vereséget hozott, véget vetett a gazdaság és a társadalom, az emberek világméretekben való éretlensége, de attól még ez a megállapítás igaz. és erkölcs, realitás és erkölcs nem feltétlenül egymást fedő fogalmak. A kapitalizmus, amely elsősorban meghatározott, társadalmi rétegek érdekeire épít, gazdaságilag most még beláthatatlan ideig sikeresebb a gazdasági válság ellenére, mint az, amit legyőzött, ám erkölcsileg sokkal alacsonyabb rend. Ezernyi jel, tény mutatja ezt a 89-ben visszaállított magyar kapitalizmus társadalmi rendjében is családok szétesése, a házasság leértékelődése, a szegény réteggel szembeni. Olykor látszatjótékonykodással eltakart közömbösség, a vagyonosabb rétegek preferenciája a hatalom által, fokozódó feszültségek, hazugság áradat múltról, jelenről, annak a társadalmi közmegegyezésnek teljes hiánya, amely a Kádárkorszakban azért többé-kevésbé megvalósult stb.. Szinte hiányoztak és most is hiányoznak azok a jobb érzésű polgárok, akik megszólaltak volna az 89 táján elindult primitív mocskolódás ellen, amely egyéni, korántsem szép érdekeket vezérelten oly könnyen ragasztott elítélt vörös címkét bármire, ami az előző évtizedekben történt. E tekintetben még Ady Endre vagy József Attila idejében is némileg jobb volt a helyzet, egy sokkal jelentősebb elnyomás, kockázat ellenére is többen írtak igazat, köztük nem csupán klasszikus írók, költök. A polgári rétegek, köztük az értelmiség erkölcsi szégyene lett és az egész ország szégyene is az 89 táján megindult tömeges kaméleonkofás, undorító kapkodás pénzért, kitüntetésekért, előnyökért, az így cselekvők többnyire saját múltjukat is leköpték. Az addigi, vele szemben álló társadalmi rendszereket elsöprő világkapitalizmus győzelme ugyan olyan realitás volt, amit nem lehetett kikerülni, de a rendszerváltás végrehajtásának módja sok minden rosszért felelős mindmáig, némi éllel hozzátehetem, bizonyos mértékig még a mostani vörös iszapkatasztrófáért is. A kapitalista társadalmi rendben a jó erkölcsbe ütköző cselekmények itt korántsem a nagy végkielégítésekre gondolok csupán természetesek, annyi igaz csak esetleg némileg visszaszoríthatóak. Ha valaki áttekinti a kapitalizmus történetét, akkor ez világossá válik számára a korszakonkénti eltérések, változások mellett is. Ma a demokráciát féltik a tollforgatók is alig van belőlük néhány, pártatlan fórumuk sincsen, csak a felszínen vizsgálják a jelenségeket. Nem véletlenül. Ahhoz, hogy a múltbéli és jelenbéli társadalmi osztályok, rétegek magatartását be lehessen mutatni igazi valóságában, nem elég csupán a felszínen levő eseményekkel foglalkozni hatalom koncentrációs lépések, alkotmánymódosítási törekvések stb. tovább kellene jutni ennél.  A gondolatsorom elején említett jobboldali ember azért jut ezekben a hetekben sokszor eszembe, mert véleménye egy ponton találkozott az enyémmel a kapitalista társadalmi rend keretei között is megvalósulhatna elvileg egy kismértékben, de az ország érdekét mégis valamelyest szolgálni képes össze fogás, közmegegyezés. Fórumai lehetnének továbbá azoknak is, akik egyik kapitalista pártnak sem hívei jelenleg minden parlamenti párt kapitalista. Utóbbiról írtam már egyszer valamelyik írásomban, nyilván már csak önmagam igazolására, mivel értelmes eszmecserékre, mára képtelenné vált az ország.
A konkrét jobboldali ember talán szintén reménykedett valamiféle magyar összefogásban. Én reménykednék, de tisztábban látok nála ez nem fog bekövetkezni. Valami kellene hozzá, ami nincsen. No, nem a becsületes hazafiságra gondolok, az túl szép volna, az most lehetetlen, de a mainál azért kissé becsületesebb, nem csupán saját csoportérdeküket látó istenített hatalomgyakorlókra gondolok.