<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Jankó lett a király bolondja.

Hol volt, hol nem volt, volt egy falu, abban pedig volt egy bolondos legény. Kerekeskulacsos Jankó. Igaz egy kicsit volt bolondos, vagy mégsem nagyon. Erre vonatkozóan eltértek a vélemények. Annyi bizonyos, hogy ő okosnak hitte magát. Ám úgy döntött, hogy még okosabbá teszi magát, még bölcsebbé. Ez utóbbi okból elővett egy könyvet, amelyben közmondások voltak, betanulta, kívülről, hát fújta valamennyit. Egyesek szerint ugyan nem elég kívülről fújni valamit, hanem belülről is érteni kell, de ki tudja ezt.  Egyszer gondolt egyet ez a legény és elment a nagyvilágba, hogy kicsit megcsillogtassa ott az eszét. Beért egy városba, rátalált egy vásárra, abban pedig egy álldogáló szamárra. Ott vándorbotjával igen nagyot csapott a csacsi hátuljára. Hát mondja, meg hát miért ütögeti kend a más szamarát, ugrott elébe a szamár gazdája. Én csak magának jót akarok, hiszen a szamarát javítom magyarázta Jankó. Nem ismeri a mondást, Ha nincs ló, jó a szamár is. Ebben a vásárban vannak lovak, így a szamár nem igazán jó. Ha nem jó, akkor rossz. Ha rossz, akkor meg kell büntetni.  Hát maga azt hiszem egy tökkelütött kiáltotta mérgesen az ember, és egy hosszúkás tökkel úgy fejbe ütötte a legényt, hogy annak lesett a tökfödője.  Jankó odébbállt, de igencsak morgott mindenfélét azokról az ostobákról, akik nem értik a közmondásoknak bölcsessége. Később megszállt a fogadóban. Evett, ivott, csak úgy falta az ételeket. A fogadósban és feleségében feltámadt a kérdés van-e ennek a nagyétkű legénynek pénze. Jankó igyekezett megnyugtatni őket. Most még nincsen, de csigavér, majd oda ér. Nem ismerik a mondást. Ki korán kell, aranyat lel. Holnap jó korán felkelek, a lelt aranyból pedig mindent kifizetek.
A fogadós és felesége ezekre a szavakra nem igen nyugodott meg, de nyugtalanságuk viszont megnőtt, jobban, mint esőben a gomba. Szó szót követett, botütés botütést. Kipenderült Jankó a fogadó kapuján, megszállt ott, ahová szállt, vagyis az árokparton, lapulevéllel betakaródzott. Másnap jó korán kelt, ebben az a kő is segítette, amelyik egész éjjel hathatósan nyomta az oldalát. Elindul az arany keresésére. Hamarosan találkozott egy másik emberrel, aki szintén korán kelt, cifra ruhát viselt, és igen izgatott volt, ez az izgatottság mozgatta ide-oda. Azt mondta a cifraruhás Jankónak. Figyelj ide, elveszítettem tegnap egy táskát, valahol errefelé. Száz arany is volt benne, de nem a miatt vagyok annyira feldúlt, mert van elég pénzem. Abban a táskában azonban volt egy írás, amit be kell mutatnom a királynak, mert ha nem, akkor ajtót mutat nekem, vagy még rosszabb is történhet. Segíts megkeresni a táskát, ha megtalálod, akkor tiéd lehet a száz arany.  Jankó egyetértően, mondogatta, Több szem többet lát. Egy ideig kettőjük négy szeme, ha többet látott is, a táskát nem látta. Ám később Jankó észrevette a táskát egy galagonyabokron. Megörült a díszes cifraruhás úr, egyből átadta a bugyros erszényt a száz arannyal, de még meg is toldotta a jutalmat.
Figyelj ide, én azt javasolom neked, gyere velem. Beajánllak a királynál, hátha ad neked valami állást, mert száz arany ugyan szép pénz, de az sem tart el a világ végéig.
A palotában az úr előbb a királlyal tárgyalt, ám utána a felséges úr hajlandónak mutatkozott fogadni Jankót. A legény így fűzte egybe a szavakat. Tekintetes tekintélyű Király Uram. Látja ezt az erszényt, ezzel a száz arannyal. No és ismeri a mondást. Egy bolond százat csinál. Hát nekem ezt a száz aranyat ez a bolond úr csinálta ide, a markomba. Ám a tekintetes Király Uram, úgy vélem, nem bolond, ezért nem kérek száz állást a palotában, csak egyetlenegyet. Ám az kevés munkával járjon, és jó sok pénz hozzon.
Nevetett a király, és felfogadta Jankót udvari bolondnak. Jó állás volt az akkoriban, igaz, manapság sok bolondot ennél sokkal jobban megfizetnek a bolondságaikért.
Jankó egykettőre meghódította a királyi udvarban egy csinos konyhalány szívét. Lakodalmuk után jöttek a gyermekek sorjában, de ők nem voltak bolondok, nem mentek el száz gyerekig, megálltak a tizenháromnál. Persze, tizenhárom gyermek, csintalan fiúcskák, lányocskák együtt, azért az sem kevés, különösen, ha annyira jó étvágyúak, mint ezek voltak, még a vadkörtét is idő előtt leették a fákról. Ha még többen lettek volna mesém is tovább tartott volna.