<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Kövesendrága Katalin pirosnyaköves nyuszija.

Egyszer volt hol nem volt két vadász, aki orvvadászok voltak úgy hívták őket, hogy Pukkantós Pista és Lehergelő Péter, ahogy vadásztak. Tulajdonképpen is orvvadásztak, mert nem volt vadászatira engedélyük. Meg olyan állat, amelyik megéri legalább a kilőtt töltény árát, meg nem is került elő. Ám egyszer csak Pista felkiáltott, egy nyúl.
Nézd, a tisztáson egy nagy nyúl fehére kerekedik. Péter is odanézett, csodálkozott, mert hát mit látott a nyúlon. Egy piros nyakörvet. Rákiáltott a puskával célzó Pistára,te meg vagy örülve. Ne lőj. Ez valamiféle úri nyúl lehet. Piros nyakörve van. Emlékszel, egyszer, amikor a katonaságnál belekötöttünk abba az aranyparolisba, hát úgy megbántuk a végén, hogy már bánkódni sem volt igen erőnk. Erre nagyon is emlékezett Pista. Így hát csak megfogták a nyuszit, nem volt nehéz, hiszen házinyúl volt. Miként kerülhetett ebbe az erdőbe. Mit csináljunk vele. Fogas kérdés volt az utóbbi, de fogát kihúzták, vagyis Péter kihúzta. Azt javasolta adják el valami nagy ravaszkodással Kecskésgidássy Gerzson jegyző úrnak.
Az fura egy uraság, ha ügyesen adják elő a nyuszi történtetett, talán megveszi. Gerzson úr a faluban jegyzősödött, de a városba is bejárt, mert ügyes kis történeteket írt az Izegmozogolodivárosi Újságnak. Pista és Péter értett a nyelvén. A fehér nyuszi Pista hátizsákjában lapult, egyelőre, de egy történet már ment előre. Puska és orvvadászat nem szerepelt benne, csak két jámbor, törvénytisztelő legény, akinek ajtaján bekopogott egy piros nyakörves nyúl. Adtak neki kelkáposztát, de azt nem ette meg, a kék káposztát viszont igen. Két lábra állt, úgy ette, de előbb még szalvétát is kért a nyakába. Köszönődalt is énekelt hozzá. Gerzson ezen nagyot nevetett. A városban láttam olyat, hogy valaki görényt kedvencét, pórázon vezette, de, hogy nyulat Nincsen nálam olyan zug, amelyben elfér a hazug.
Ám Pista csak kötötte az ebet a karóhoz, ami nem is volt ott. Mit adna a jegyző úr, ha mégis igaz volna nyúl is, meg a történet is. Megvehetné, a fejetlen történetet megfejelhetné ezzel meg azzal. Két ezüst nem volna sok érte. Gerzson a két ezüstöt sokallta, de mikor a legények előhúzták a hátizsákból a nyakörves nyulat, és az tényleg jó kis pofikát mutatott, arra gondolt hát átírja a történetet. Öt ezüstöt kaphat érte az újságtól, így három ezüst haszon üti a markát. Ketrecbe tette a nyulat, és máris nekifogott az írásnak. Utóbbi Irgumburgumi falu piros nyakörves nyuszi vendége címmel hamarosan meg is jelent, Gerzson megkapta az újságtól az öt ezüstöt. A kis írás általában csak mérsékelt sikert aratott, de Kövesendrága Katalinnál, aki Tövirózsás Katalin néven szép kis verseket írt ugyanazon újságnak, de nagy izgalmat okozott. Az izgalom oka az volt, hogy éppen Irgumburgumi falunál tűnt el Nyuszmuszmancai nevű, piros nyakörves nyulacskája. Talán e nyúlról írt Gerzson. Kövesendrága Katalin, azaz, mint költőnő, Tövirózsás Katalin, igen szép leány volt, kissé különc, de nagyon gazdag. Apjának jól menő kefegyára volt, két bérháza, meg ráadásnak néhány száz hold földje. Beült Katalin az autójába, ami akkortájt, abban a világában, mindig nagy feltűnést keltett. Mondták is az öreg paraszt bácsik, amikor a falun végigpöfékelt az autóval. Megy a Katalin az ótómobilon. Majd kiköt a nagy árokban. Katalin azonban nem kötött ki az árokban, csak egyszer a patakban, ahol a halak is megcsodálhatták járművét. Most azonban nem történt ilyesfajta baleset sem. A falubeli gyerekek kiáltásaitól kísérten az autó megállt Kecskésgidássy Gerzson jegyző úr házánál. Becsöngetett Katalin, bemutatkozott hivatalos nevén, mint Kövesendrága Katalin, elnézést kért a zavarásért. Gerzson sietősen így válaszolt.
Mint nézhetnék el egy ilyen gyönyörű leánytól másfelé, továbbá miért volna az a váratlan szerencse, hogy láthatom, zavarást. Rá kell néznem, a Szépség Szeretete is erre kényszerít. No és a legnagyobb megtiszteltetés számomra, hogy szerény hajlékomban üdvözölhetem Tövirózsás Katalint, Izegmozogolodivárosi és hazánk ünnepelt költőnőjét. A leleplezésre és dicséretre Katalin fülig pirult, hirtelenében még Nyuszmuszmancit is elfelejtette. Gerzson tréfából, mivel sejtette az összefüggést az ő története és a leány látogatása között, hát így szólt. Remélem, Katalin, hogy együtt ebédelhetünk a finom sült nyúlhúsból. Nincsen rajta nyakörv. Megijedt Katalin, hogy ilyen sorsra jutott Nyuszmuszmanci. Gerzson azonban gyorsan enyhített a dolgon. Már azt a vadnyulat értem, amit én lőttem. Ám ha nem szereti a vadnyulat, szolgálhatok háziasan szelídített töltött csirkével is. Gyerünk, vár a terített asztal, meghívom ebédre, ha megígéri, ebéd után felolvas a verseiből. Katalin semmit sem szeretett jobban, mint a verseit felolvasni. Ebéd után egy óra hosszat olvasta fel Gerzsonnak az Izegmozogolodivárosi kardokkal és szerelemmel ékes dicső története egy lantos honleány hálás szavaival,című költeményét.  Gerzson többször elragadtatásban tört ki, ami Katalinnak igen jólesett. Nyuszmuszmanci csak búcsúzáskor jutott ismét a leány eszébe, de akkor nagyon. Gerzson már hozta is. Katalin így hálálkodott. Ó, Gerzson, Öné az örök hálám, és az a tíz ezüst, amit a nyúl megtalálójának ígértem. Gerzsonnak pedig ennél több esze volt, mint hogy a tíz ezüst után kapjon. Helyette azt a kegyet kérte, hogy megcsókolhassa a költőnő mind a tíz ujjacskáját, amivel azokat a felejthetetlen verseket írja. Ezt Katalin megengedte, sőt, örök hálája első részleteként beleegyezett egy Gerzsonnal történő közös csónakázásba is az Izegmozogolodivárosi tavon, melynek partjairól tapintatos fűzfák sűrű ágai tapintották, tapogatták itt- is meg ott is a vizet. Fenségesen látványos volt Katalin és Gerzson lakodalma. Valamennyi ünnepi tortán ott díszlett egy tündéralak, alatta marcipános költeménnyel.

Arany tündérhajon büszke, boldog fény ég.
Nem titok, hogy milyen kefével kefélték.
A Világ Keféje. Nincs jobb sehol nála.
Kövesendrága gyár mestere csinálta.
Hála ringat verset a tündér szép szemén.
Köszönöm, te csodás, hajimádó kefém.

Pukkantós Pistát és Lehergelő Péter ugyan nem hívták meg a lakodalomra, de a jegyző úr később az utcán barátságosan hátbavergete mindkettőjüket.
No most jól jött ki a dolog ezzel a nyulas történettel, gazfickók, de nehogy holnap beállítsatok hozzám egy zöld kantáros malaccal, mert visszahozatom a faluba a deres törvényt, és úgy rátok vágatok huszonötöt, hogy csak na. Itt a vége a nyúl nem futott el véle.