<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Ludaskerestaláli Jancsi meg a libái.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Ludaskerestaláli Jancsi, aki nem akármilyen legény volt Falatozós faluban, hanem igen furfangos is. Egyszer azt mondta neki az édesanyja. Kis fiam menj Jancsi, ma te hajtsd ki a libákat a rétre. A kishúgoddal be kell mennünk a városba, cipőt venni. Ám te meg ne csinálj úgy, mint az a bizonyos Ludas Matyi, aki elment a piacra kötözködni azzal a Döbrögivel, és háromszor megveretett magát.
Hát igaz, ami igaz az eredeti mesében ugyan Döbrögit veri meg Ludas Matyi háromszor, míg az őt csak egyszer, de ezen, Jancsi nem igen akadt fenn. Kihajtotta hát a libákat a rétre, és leheveredett a fűbe. Sajnálta, hogy ma nem mehet el ezt- meg azt szerezni ingyen a faluvégi kertekből, a többiekkel. Szentül hitte, hogy unalmas lesz a nap a szokásos kisördögös tettek nélkül. Unalmas is lett volna, ha nem jön arra három hintón egy fura társaság, Gombászbandakői felől. Ilyen még sohasem jött erre. Látszott rajtuk, hogy jókedvűek. Látszott rajtuk, hogy jól öltözöttek. Látszott rajtuk nagyurak, nagyhölgyek, még az inasaikat is magukkal hozták. Kérdezgették rögtön Jancsit. Nincs e fogadó a faluban, ahol kedvükre ehetnének meg ihatnának. Jancsi közölte, hogy nincsen, de ő tudna egy ötletet adni. Itt van az ő tíz libája. Mindegyiket odaadja három, három ezüstpénzért, és megtanítja az úri inasokat, tüzet rakni, nyársat forgatni. Egyenek sült libát. Ha most a markába nyomják a harminc ezüstpénzt, beszalad ő sarkantyúpengetés nélkül is a faluba, visszajön egy hordócska veresborral is. Így is lett. Hamarosan hozta Jancsi Rózsikát a szomszédjukból, szamaras taligán, meg egy hordócska bordócska borocskát. Rózsika mérte ki a bort, az urak meg fizettek, nevetgéltek, kártyáztak. Rózsikát pedig szép leánykának nevezték, ami igaz is volt, Jancsinak meg azt mondták az urak meg a hölgyek. Ügyes legény vagy te Lúdaskirály.
Tekintettel arra, hogy a városi piacon egy ezüstpénz volt a legszebb liba ára, Jancsi igen jól eladta ludakat. Az urak végül elhintóztak. Jancsi megcsókolta Rózsikát, aki nem igen tiltakozott ez ellen, de nem szívből. Ha szívből tette volna, akkor úgy pofon vágja Jancsit, hogy annak szikrákat hányt volna a szeme. De azért így is pofon csapta, de csak úgy tessék lássék módján. Hát ezen fellelkesült Jancsi özvegy édesanyja, amikor a sok pénzt meglátta. Azt mondta a fiának. Jancsi fiam, hamarosan megérik a ropogós cseresznye. Vidd be a városi piacra mind, add el a lehető legjobb áron. Ha eladod, akkor a neved jutalmul lehet majd Áron.
Jancsi nem tartott igényt az Áronságra, de beszólt a szomszédba, Rózsikának, hogy jöjjön vele cseresznyét árulni, nem fogja meg bánni.. Rózsika jött is. A piacon azonban még valaki sétált gróf Sárgasátánföldi Pál, csillogó csizmában, lengő kabátban. Jancsi odakiáltott neki.
Jöjjön, méltóságos gróf úr, tudom, hogy ezt a csámcsogosföldi cseresznyét keresi. Önnek ingyen adok egy staniclival. A stanicli azt jelenti, hogy tölcsér alakú papírzacskó, nem sok cseresznye fér bele, de ami belefért, azt a gróf kegyesen elfogadta. Utána elment, és közben cseresznyézgetett útközben. Jancsi elküldte Rózsikát hát terjessze már el a hírt a piacon, hogy a gróf Jancsi csámcsogosföldi cseresznyéjét kereste, azt eszi. Ő maga is kiabálta.

Itt van a csámcsogosföldi cseresznye.
Hiszen a gróf is ezt kereste.

A piacon a nemes kisasszonykák, meg a nemes kisasszonykákat majmoló módos parasztlányok siettek csámcsogosföldi cseresznyét venni, vagy azt vetetni udvarlójukkal, rokonukkal, hiszen a gróf is azt eszi, márpedig a gróf tudja igazán mi a jó. El is adta Jancsi a sok cseresznyét olyan jó áron, hogy sok más cseresznyeárus kékült meg zöldült irigységében. János feltette Rózsikát a szamaras kordéra, megcsókolta. Rózsika tiltakozott kissé, de nem szívből, pofonocskát is szánt Jánosnak, de az elugrott, így a szamár kapta. Az nem tudta mire vélni, de e négylábúnak nem volt szokása a vélekedés, mint annyi hozzá hasonló kétlábúnak. Hanem a gróf nem csupán a cseresznyét ette, amíg abból volt még a papírzacskóban, hanem az észkerekeit is kerekeztette. Kigondolt Jancsinak, a Lúdaskirálynak, egy olyan feladatot, amit az úgysem tudna teljesíteni. Magához hívatta és így szólt hozzá. El tudnál adni a piacon harminc macskát nyávogó koponyaként egy-egy ezüstpénzért. Ha igen, akkor ezer ezüst üti a markodat, meg aztán, meg te leszel az én kereskedelmi főintézőm.  Megvakarta Jancsi a fajét, gondolkozott erősen, majd így szólt. El tudom adni a macskákat. A méltóságos gróf úrtól csak annyit kérek, hogy vásár előtt, amikor rámutatok az egyik macskára, annyit mondjon. Ez a Kalamányszaki majom. Értékes ám nagyon. A gróf belegyezett. Jancsi elhíresztelte, hogy az ő macskájának új neve van: Kalamányszaki Majom. Vegyék tudomásul. A falubeliek nevettek. Talán megbolondult ez a Jancsi. Jancsi nem foglalkozott bolondulással, hanem harminc macskát szerzett. Füleiket csontenyvvel leragasztotta, szőrüket szőrfelállítókefével felállította, göndörítette, pöndörítette, Farkukat kicsit felcsavarta. Nyakukba csinos bőrövet tett. Rózsika segített neki a szomszédokat csitította, akik bottal akarták leszoktatni a legényt a nagymacskanyávogtatásról.  Hát Jancsi kiment a városi piacra, és jött a gróf, aki kijelentette Jancsi macskájára, hogy Kalamányszaki majom, és nagyon értékes. No, a nemes kisasszonykák, meg a nemes kisasszonykákat majmoló módos parasztlányok siettek Kalamányszaki majmot meg venni, vagy azt vetetni udvarlójukkal, rokonukkal, no hiszen a gróf eztán csak tudja, hogy mi az értékes. Jancsi mindenkit biztosított, ha nem tetszik majd neki a Kalamányszaki majom, akkor három napon belül hozhatja és visszakérhetik a pénzüket. Mind eladta a majomszerűvé alakított cicákat. Ha mind a harmincat visszahozták volna, akkor is csak harminc ezüstpénzbe került volna Jancsinak, miközben a gróf már kifizette neki az ezer forintot, és megtette kereskedelmi főintézőjének. Ám mindössze két fukar ember hozta vissza a cicát. A többit nem hozták vissza, mert vagy megszöktek, vagy megszerették őket, esetleg azért nem, mert szégyellték, hogy így lépre mentek, vagy nem akartak ujjat húzni a gróf főügyintézőjével. Jancsi áthívta a szomszédból Rózsikát, és megkérdezte tőle, nem adná-e oda neki a kezecskéjét, csak úgy, szerelemből, az ő szívéért. Rózsika azt válaszolta, hogy ő kardosföldesi leány, annak ára nagy. Nem csak viszontszeretet, kell neki, hanem örök hűség is kér a férjecskéjétől. Amikor Jancsi e felől is biztosította, Rózsika a legény nyakába ugrott örömében. Aztán meg tartották a lagzit és az óta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.