Majd meg próbálom még ha megy tovább,hiszen mindég vannak témák csak meg kell látni...üdv meni győző...

Előzmény

Válasz

Győnyőrű mesék,szivesen olvasom és tolmácsolom kisunokámnak.Gratulálok.

Előzmény

Válasz

Egy asztalka csodája.

Egyszer volt volt, hol nem, volt egy könyvet szerető fiatalember. Színházi kellékes és íróként kereste keserű kenyerét. Nem is volt olyan nagydarab ez a kenyér, sőt, igencsak kicsinyke, de futotta belőle a padlásszoba bérére. Abban mi fért is bele. Ágy, két szék, kapott helyett ruhásszekrény. Hát be kellett látnia asztalra is szüksége lenne. Ő be is látta, de pénztárcája sehogy sem akarta ezt belátni. Végül nagy nehezen összegyűlt rá a pénz. Abba a kis szobába, azzal a kis pénzével nagyot, fényes tekintélyest nem vehetett, de mégis haza tudott vinni egy, már ugyan használt, mégis jó karban levő, kecses lábú, négyfiókos asztalkát, amin írni és festeni tudott.
Mielőtt a fiatalember hazaérkezett volna a színházból, úgy estefelé, az asztalka táncolni kezdett, és így énekelt neki.

Kellékes Meni, mit akarsz látni.
Fiókos móka, itt mit találni.
Fiókos móka, kis levelecske.
Mivel kecsegtetsz majd ezen este.

Ez itt nem cirkusz, nem is ám bálterem. Rendes fiókos asztal rendet tart fiókos, fiókáiban, és csendben álldogál a négy lábán reccsent rá az asztalkára az öreg, már kissé repedezett ajtójú ruhásszekrény. A két széknek tetszett ugyan a táncoló, dalolgató asztalka, de megmukkanni sem mertek. A ruhásszekrény ugyanis igen katonás parancsolós modorú volt. Nem csoda, hiszen valaha igazi huszárkapitány érmekkel díszített egyenruhái laktak benne, de hol van már az, az idő.
Nemigen alakulhatott ki nagy bútorvita azért sem, mert megérkezett a lakás gazdája. Vacsorázott, olvasgatott, elnézegette a háztetőről háztetőre szálló galambokat, meg a galambhúsra éhes cicamicákat, de azután úgy döntött kinyitja, és kitakarítja az asztalka fiókjait. Meglepetésére sok mindent talált bennük régi divatú írótollakat, képecskéket távoli tájakról, emberekről, kitört hegyű ceruzákat, megkeményedett radírt, vonalzó. Meg egy, szélein töredező, sárga papirost is, melyen cirkornyás betűkkel valami írásféle volt rá írva. Kiderült egy versike, méghozzá igen fire, fura.

A tóparton tölgy.
Azon ül egy hölgy.
Ölében madárka.
Ő is jötted várja.
Van neki egy kulcsa.
Kérd, hogy neked adja.
Nevetett hát ezen a fiatalember, mivel vasárnaponként sétálgatni szokott, egészen a Duna partig, ott ahol a tölgyerdő kezdődött. Ott valóban volt egy igen, igen nagy tölgy, leányok is jártak arra, de tölgyfán csücsülő leányt még sohasem látott ott. Ki írhatta ezt a bolondos versikét. No és kinek van kulcsa a hölgynek vagy a madárnak.
Vasárnapra már el is felejtette mindezt, de szokása szerint elsétált a Duna partig. Ott azonban leesett az álla is, kalapja is a meglepetéstől. Az egyik tölgyfa legalsó ágán gyönyörű szép leány ült. Ölében vadgalamb pihent. A fiatalembert úgy elbűvölte a leány szépsége, hogy alig merte megszólítani, de azután eszébe jutott a versike és kedvesen és udvariasan meg kérdezte.
Megengedi, kisasszony, hogy elkérjem a madártól azt a versikebeli kulcsot.
Azt hitte a leány bolondnak fogja tartani, de az komoly arccal rábólintott. A galamb pedig csőrével benyúlt a szárnya alá, kihúzott onnan egy ezüstkulcsot, és átnyújtotta a fiatalembernek. Utána felszállt a magasba, úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. A fiatalember zavartan kérdezte a lánytól.
Miféle kulcs ez. Milyen zárba illeszthető ez a kulcs. Mit nyit ki, mit csuk be.
A leány nevetve így szólt.

Hát elröppent a madárka.
Talán ennyi elég is lesz mára.

Leugrott a tölgyfaágról, és elfutott. A fiatalember szomorúan nézett utána, mert szeretett volna vele kicsit beszélgetni ezzel a gyönyörű leánnyal. Lógó orral hazafelé indult. Kihúzta a fiókos asztal legfelső fiókját, beletette az ezüstkulcsot. Szerényen megvacsorázott, és lefeküdt. Reggel ment a színházba, de menetközben sokkal töprengősebben, mint máskor. Estefelé az asztalka megérezte gazdája jöttét. Táncolni, dúdolgatni kezdett.

Kellékes Meni, mit lehet látni.
Fiókos móka, itt mit találni.
Papiros Pál, nekünk meséld el.
Megkérünk egyszer, megkérünk kétszer.

Ez itt nem énekes kocsma, hanem tisztességes padlásszoba recsegett a ruhásszekrény. Hiába a szó, ahogy szólt a szú.

Talán ezúttal bútorvita is lett volna, de megérkezett a gazda. A fiatalember evett valamicskét, olvasgatott valamicskét egy bőrkötésű könyvből, utána pedig eszébe jutott, megnézi, hogy ott van-e még az ezüstkulcs az asztalka fiókjában. Hátha csak álmodott mindent tölgyet, hölgyet, madarat, kulcsot.
Ott volt a kulcs, ám a vonalzó alatt töredezett szélű, elsárgult papír cetlit vett észre. Gondolta a múltkori versike van rajta, de nem az volt, hanem egy másik.

Két hegy között völgy.
Ott sétál egy hölgy.
Bal vállán madárka.
Ő is jötted várja.
Megsúgom, azt várják,
kérj a kulcshoz ládát.

A fiatalember megdörzsölte szemeit, eltűnődött, hitte is, meg nem is az írást, de azért vasárnap elsétált a Duna partig. Egyetlen tölgyön sem ült hölgy. Felmászott a dunna parti partra, onnan lenézett a széles dunnára. Hű. Ott sétált a múltkori leánygyönyörűség, bal vállán vadgalambbal. Lesietett hát a partra. Felmutatta az ezüstkulcsot első találkozásukhoz képest icipicit bátrabban kérdezte.
Megengedi, kisasszony, hogy elkérjem a madártól ehhez a kulcshoz a ládikát.
A vadgalamb búgni kezdett, magasba emelkedett, eltűnt, de ugyanabban a pillanatban leszállt a légből, ki tudja honnan, egy láda. No, nem túl nagy, inkább ládikónak volt mondható. A fiatalember ámult és bámult, szerette volna tudni miféle ládikó ez, miért repül, ha szárnya nincs, honnan származik, de a leány csak nevetett.

Elröppent a madárka.
Talán ennyi elég is mára.

Többet nem is mondott a leány, és eltűnt. A fiatalember lógó orral ment haza megint, mert nagyon, nagyon tetszett neki a szépséges leány, szeretett volna beszélgetni vele, megkérdezni ezt is azt is tőle, de mindez nem sikerült. Ám otthon úrrá lett a bánatán, és a kíváncsiság, mert a legényemberek is kíváncsiak ám, nemcsak a hajadon leánykák. Miféle kincs, érték lehet a ládikóban. A hozzá való kulcs ezüst, de, talán, ami benne van az arany. És lehet,hogy az övé.
Megforgatta a kulcsot a zárban. Felpattant a ládikó fedele. Hát, tényleg, telis tele volt aranypénzzel. Minden pénzdarabon gyönyörű képek voltak Duna part sétányok, erdős hegyek, virágos völgyek, szőlőt szemezgető emberek. Miféle csodálatos Meseország lehet az, ahol ilyen aranypénzekkel fizetnek.
Hanem a ládikóban nem csak aranypénz volt, de figyelmeztető írás is
Ezeket az aranyakat a szegény emberek javára használd fel. De okosan.
Hű, ha dünnyögött magában a fiatalember, ilyen az én szerencsém. Életemben először látok kinccsel teli kincses ládikát, akkor is kiderül az is másoké. Ráadásul enyém a gond, a fejtörés, a munka, okosan kell felhasználnom mások javára.
Így dünyögőtt magában, de ezt valójában mégsem így gondolta. Kétszer találkozott a titokzatos leánnyal, de máris beleszeretett. Igazából nem az aranyara vágyott, dehogy, ezerszer is inkább a leány csókjaira.
Aznap korábban indult el hazulról, minden eddiginél még töprengős ebben, szinte félálomban. Estefelé az asztalka megérezte, hogy jön a gazdája. Táncolni, énekelni kezdett.

Kellékes Meni, meg fogjuk látni,
ezt is azt a végén ki fogjuk találni.
Négy kis fiókom, négy kis fiókám,
mulathatunk majd szívbéli mókán.

A ruhásszekrény ezúttal semmit sem szólt, csak korholóan reccsentet egyet. A fiatalember belépett a szobába és fáradtan rogyott le a székre. Aznap szabadnapot kért a színházba, de egy percig sem pihent. Azt intézgette, készítgette elő, hogy a ládikó aranyain miként lehetne segítséget, munkaalkalmakat szerezni a dolgozni kért szegényeknek. Ha egyszerűen szétosztja közöttük a pénzt, lehet, hogy úgy eltűnik, mint a kiömlött víz a forró, szomjas sivatagi homokban.
Másodnapra majd harmadnapra szinte hihetetlen dolog derült ki a ládikáról, ha igaz célért, okos, becsületes terv megvalósítására vesznek ki belőle aranyakat a következő napra pótolja a hiányt. Fehér macska, fekete, hát ilyen csoda nem lehet.
Lehet, hiszen lett. Meg még másfajta varázslatos dolog is folytatódott. A fiatalember megint talált az egyik asztalfiókban irtó öreg papír cetlit, frissen fiatal üzentetett versikével.

A tó vizén csónak.
Vedd ezt jelnek, és jónak.
Ki van a csónakban.
Szíved majd nagyot dobban.

Vasárnap reggel a fiatalember már a kakaskiáltások előtt kiugrott az ágyból, felöltözött, sietett a dunnához. Először nem látott rajta csónakot, mert köd ült a vízen. Ám nem sokáig üldögélt, hamarosan szétoszlott. Gyönyörű napfény terült szét a dunnán és ekkor a fiatalember megpillantotta a csónakot az ismerős leánnyal. A leány jobb vállán ott ült a galamb és olyan szép nótát búgott, hogy a kékség végtelenén minden felhőcsalád táncra perdült örömében.
A leány tündér volt. Kievezett a partra és sokáig beszélgetett a fiatalemberrel. Sokáig és nemcsak ezen a vasárnapon, hanem máskor is, hétköznapi estéken is. Egymásba szerettek. Lakodalmukra sok mindenki hivatalos volt, bús kis katicától víg cicamacáig. No, ott a katica kedve is megváltozott.
A tündér házikót varázsolt a dunnapartra, a tölgyerdő mellé. Négy kedves, okos, varázslatos szépségű gyermekük született. Éldegéltek békében, boldogságban.
A csodálatos aranytermő ládikó pedig aranyaival mindmáig segíti a rászoruló szegényeket. A baj viszont az, hogy a Földön nagyon, nagyon sok a szegény, sok ilyen ládikóra volna szükség.. Meg hozzájuk méltó, becsületes szívekre, kezekre, hogy a segítség valóban azoké legyen, akik rászorulnak.

Válasz

A TÜCSÖK meg a HANGYA…
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy Tücsök meg Hangya. De sajnos beköszöntött a tél. a hangya lábait dörzsölgette, de nem a hideg miatt, földkunyhójában elég meleg volt, hanem megelégedettségében. Mindjárt jön a tücsök, mint Ezópus híres meséjében, nagy alázatosan búzaszemet kérni. no, kioktatja majd a helyes nyári viselkedésről! Dolgozni kell, nem muzsikálni!
Gabonát, persze, nem ad neki egy szemet sem, de mint a mesében azt nem tiltja meg számára, hogy táncoljon az elmúlt nyár muzsikájára.
A hangya várt, egyre várt, de a tücsök csak nem akart megérkezni. Vette hát kabátját, sapkáját és elindult a tücsöklak felé. Lehet, hogy éhen halt az a zenés éhenkórász? Akkor talán olcsón megveheti telkét az örökösöktől..
Első meglepetése az volt, hogy a szegényes tücsökházikó helyén hatalmas palota terpeszkedett. Hogyan került ez meg ide?
A kapun rézveretes névtábla újgazdag neve hivalkodott. Vitéz fűszáldombisi TÜCSÖK PÁL, a Hegyen Völgyön Muzsikakultúra Lovagja. Mi a csudacsigabiga ez, hogy történhetett meg? Meresztett óriásszemeket a hangya.
Második meglepetése az volt, hogy a kapucsengő hangjára nem Tücsök Pál nyitott neki ajtót, hanem egy hatalmas termetű szarvasbogárgorilla. Ő volt a palota őre is egyúttal, mint kiderült Tücsök Úr főkomornyikja. Elkomorult a hangya, előbb nyikkanni sem mert, később is csak hebegett habogott.a szarvasbogár gorilla erre mit sem szólt, csak bevezette a palota szalonjába.
Itt jött a hangya harmadik meglepetése. Tücsök Pál bársonyszékben ücsörgött, elegáns öltözetben, de azért illemtudóan felállt és leereszkedő jóindulattal vállon veregette a vendégét.
Üdvözlöm, Folytondolgozoszomszédomat! Szereti a mazsolás kakastejes kalácsot és erjesztett szamócalevet?
A hangya mindkettőt szerette, de a beleszorult irigységtől és megdöbbenéstől csak hohohógyolt. A tücsök lekezelő barátsággal újfent vállon veregette. Azt akarja kérdezni miként, tengetem napjaim szerény lakomban! Hát megvagyok, megvagyogatok valahogy.. No de inkább eszegessünk, iszogassunk egy kicsit!
A hatodik pohár erjesztett szamócalé után a hangya némileg magához tért és óvatosan elkezdte meg tudakolni mióta ilyen jövedelmező a nyári tücsökhegedülés, amit közismerten nem szoktak megfizetni mással, csak Vatikáni valutával, vagyis Köszönőmmel.
Azé má szamócaitalos szeszes tücsök akkorát ütött a hangya vállára, mintha a Völgyön hegyen Robotmunka kultúra Lovagjává akarta volna ütni, a hangyát, de egyrészt nem karddal tette ezt, másrészt nem is ez volt valójában a szándéka. Rákacsintott az Ezópusi ábrázoló óriási falfestményre. Végül csak felnyitotta szemem ez a meseszépen szóló rabszolga! Tudni kell, ám merre kell dőlni, melyik fülbe hegedülni! No és hogy mit! Tejeltek is azok a bogártehenek svájci bankszámlájukról, rendesen! Ha a mese ezópusi, kijár ám annak a puszi, csak előbb el kell gondolkozni ezen-azon, mert különben nincsen haszon!
A hangya hat ingatagon bongó lábán nagy nehezen hazaért, de már útközben kezdett az általa addig ugyancsak tisztelt, sőt, hőn szeretett Ezópusiról merőben másként vélekedni. Otthon levette a falról a meseíró arcképét, hat darabra tépte, szét, majd minden darabra külön-külön gondosan rátaposott.
Itt a vége és most ne fuss el végre…

Válasz

Három egér és a fél dióhéj.

Hol volt, hol nem volt három egérgyerek és talált egy fél dióhéjat. Dióbél igaz nem volt benne, sem fél, sem egy egérfoghegynyire való sem.
Játszani viszont fél dióhéjjal is szépen lehetet.
Egyikük indián pajzsként emelte maga elé. A másik kettő szalmaszál, dárdákat dobált, de az ügyes egér indián kivédte a pajzzsal valamennyit.
Később csónaknak akarták használni a dióhéjat, de két egérke is nehezen fért el benne, a harmadik pedig kiszorult belőle. Sebaj, váltották egymást, át áteveztek a sekélyvizű udvari pocsolyán. Evezőlapátként pici fakéregdarab szolgált.
Hát talán ezt is megunták. Az egyik egérke alábújt a fél dióhéjnak és azt játszotta, hogy ő most teknősbéka. A másik kettő türelmetlenül kopogott a fapáncélon ők is teknősbékák akarnak lenni. Megint csak beosztották egyszer az egyik legyen teknősbéka, utána a másik, harmadik.
No de mit ki nem talált a leghosszabb bajuszú egérke. A fél dió legyen trónszék. Felült a tetejére, a másik kettő pedig emelje őt magasba, és vigye el vendégségbe a Sajtkirályhoz.
Beleegyezett a másik két egér, abban a reményben, hogy később majd cserélnek, és egyikük Szalonna fejedelemhez viszi a másikuk Mogyoró hercegnőhöz mehet látogatóba ilyen királyurasan.
Király vagyok. Király vagyok. kiabálta diadalmasan a Sajtkirályhoz igyekvő egérke. A másik kettő éppen elhatározta, hogy leteszik őt fél dióhéjastul, és kinevezik a Sárika által elvesztett sárga fagolyócskát Sajtkirálynak.
Hű, de olykor a játék komolyra fordul, s kisegérre ördög mordul.
Hát a komolyra fordulás most nem mordulás volt, hanem egér után vágyódó nyávogás.
Szerencsére egy tapasztalatlan kölyökcicától.
Ám nem jó, ha a cicus nem a saját bőrén, hanem egér bőrén szerez tapasztalatot. Legalábbis ez így igaz egérnézőpontból.
A kisegér már nem kiáltozta, hogy Király vagyok, hanem rémülten vallotta be önmagának, hát én Egér vagyok. A másik két egér gyorsan eldobta a fél dióhéjat és már futott is. Az előbb még Sajtkirályhoz igyekvő pedig a földre csücsült, de azután ő is szaporán szedte mind a négy lábát.
A kiscica panaszosan nyávogott, mert játszani szeretett volna az egérgyerekekkel.
Ez a nyávogása hiábavaló volt egy részben.
Az egérkék ugyanis úgy eltűntek, mint a kámfor. Ám megjelent egy ötéves kisleány, Sárika, a kiscica gazdája.
Miért sírsz ilyen panaszosan cicuskám, tudakolta aggódóan kis kedvencétől. Akarsz egy kis mackósajtot. Akarod, hogy játsszak veled.
A Mitzikace nevű cica mindkettőt akarta. Pár perc múlva már el is felejtette az egérkéket.
Ám én azt gondolom, majd még egyszer eszébe jutnak. Az egereknek is eszükbe fog jutni a cica. Valamit máris sejthetett ez a három kisegér, ha nem akartak a kiscicával együtt igyekezni a Sajtkirály birodalmába. Cicát sejtő egérnek könnyen megakadhat a torkán a sajt.

Válasz

Aranyos! Mitzikace megfogja már az egeret vagy csak játszik velük?

Válasz