<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Mesélj egy mesét.

Egy régi házban annyi rejtelem
bújt meg egykor fényszemben fénytelen,
s az ablakon át sötét ágdarab
suhogtatta a holdas árnyakat.

Amikor féltem, mondták csak mese ez,
de éreztem, nem az a fele sem.
Így lett. Farkasok fehér fogsorát
ma is villantja rám gonosz világ.

Madárfejű lidérc ma is, ha ül
a szívem táján, érzem, egyedül
vagyok, mint akkor, és könyörtelen
szárnyak űznek át múlton, életen.

Minden mesében ott egy égi jel,
még ismeretlen, s újra félni kell
az óriástól, csizmás lábain
indul felénk a gond, a bú, a kín.

Ma is látom a gyermekkor szobáját,
szívdobbanását érzem, s humorát
szintén a cicám, búsképű lovag
melengetett a takaróm alatt.

Az én Mesém szunnyad még valahol,
vagy félálomban hallgatva dalol
egy messzi csillagvirág szép valót,
félelmen túli tájon altatót.

Minden mesében ott az égi jel,
gyermekmeséből félelem felel.
Az én Mesém más oly gyermeklelkű nyár,
ahol színes boldogság ránk talál.

Felfut, egy csillag csendet int a Szép,
és a kéz int, s megértő messzeség,
szárnyal a szél, s zászlót bontva ad
szemekbe néző szabad pillanat.

Ó, jöjj, Mese, s át percnyi életen,
meséken túlról mesélgess nekem,
mesélj mesét, amely mesés mese,
nyarak édes, pirosló gyermekét.

Útról mesélj, mely bajokból kiút
csillagösvényről, mely majd égre fut,
míg ölelkeznek színek és szívek.
Jövő Mese, mesélj mindenkinek

Egy mesét.