<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Mitzikace a leggyorsabb.

Hol volt, hol nem volt, volt egy király, aki kihirdették, hogy nagy versenyt rendez a királyleánynak születésnapján lovagjai számára. Az, akinek lova, agara, vagy más négylábú állata leghamarabb elér a birodalom végében terpeszkedő Kopaszhegyig, azt a király igencsak megjutalmazza tizenkét zacskócsengő aranyat vághat zsebre, ha elég nagy a zsebe lesz hozzá.
No, készülődtek is elegen a palotakertből induló versenyre. Szegény kis Erdőszéli Lalika, a fiatal lovag, aki csak egy kidűlt bedűlt öreg kastélyt örökölt, nagyot sóhajtott erre a hírre.
Hej, de szükségünk is lenne azokra az aranyacskákra. Maholnap már fejünkre csorog az eső a kastély lovagtermében, ha sírni kezdenek feledtünk a fellegek.
Lalika meseszerető mesemondó Mitzikace cicája, a szép nevű úgy felkapta erre a fejét, mintha egérszagot érzet volna.
Kedves gazdám, én is hallottam a versenyről, és arra gondoltam nevezz be engem is. Nincs nálam gyorsabban célba érő az egész birodalomban.
Hát erre gazdája akkorát nevetett, hogy a kastély tizenharmadik kéményéből kipottyant egy tégla, a tetejéről pedig lecsusszant egy rakoncátlan cserép is.
Nos Mitzikace cicuskám, tényleg gyorsan futsz az egérfarkincák után, de nem kelhetsz versenyre a szélvészként vágtató lovakkal, gyorslábú agarakkal. Persze, ha nem futnod kellene, hanem történeteket mesélgetni akkor talán igen.
Azzal ne törődj, hogy miként érek célba, kedves gazdám. Te csak jelentsd be a királyi udvarnál, hogy a nevezetes napon én is ott leszek, nemes és vitézlő Nyávogi földi Mitzikace.
Hát gazdája így is tett. Volt is meglepődés a királyi udvarban versenylovak, futóbajnok agarak között, hogy egy macska. Mosolygott a királyné, meg a király, hahotázott a korántsem bolond udvari bolond. No és persze a lovagok is mind nevettek, még a lovaik is jókedvűen nyihaháztak.
De a gyönyörű királykisasszony kacagott a legjobban, de azért tetszett neki a bűvös szemű cica, és a cica gazdáján, a jóképű Lalika lovagon is megakadt a szeme.
Hát indult a verseny. Elvágtattak a paripák, agarak, és más gyorslábú állatok a Kopaszhegy felé.
Mitzikace cica nem igen sietett. Hosszú történetbe kezdett, amelynek végén ott bandukolt a közmondás, Lassan járj, tovább érsz. Bájos, hízelgő szemeit hol a királynéra, hol pedig a királykisasszonyra meresztette. Azok nagy érdeklődéssel hallgatták, de a király figyelmeztette Mitzicikacét.
Indulnod kellene, cica, ha egyáltalán célba akarsz érni. A Kopaszhegy háromheti járóföldre van innen.
Sohase félts engem, mélyen tisztelt Királyom hajlongott a Mitzikace cica. Nincs nálam gyorsabban célba érő az egész földkerekségen.
Te tudod vonta meg a vállat a király. A királyné és a királykisasszony pedig meghívta a cicát és gazdáját ebédre.
Ebéd közben Mitzikace elmesélte miként tett rokoni látogatást Afrikában, az oroszlánok földjén. A történet bővelkedett vidám, meglepő fordulatokban. A királyné és a királykisasszony nagy örömmel hallgatta. Nemcsak a történet tetszett nekik, hanem a selymes szőrű cica is. No és a királykisasszony érdeklődése nem állt meg a cicánál, mert igencsak vonzónak találta a csinos fiatal lovag, Lalika társaságát is. Hát Lalika. Ő bizony első látásra, úgy de úgy beleszeretett a királykisasszonyba, hogy az életét is odaadta volna érte.
Eltelt egy nap, kettő, majd a harmadik is. Hát a cica még el sem indult, amikor a Kopaszhegytől már vissza is érkezett a holtversenyben két győztes egy pompás nemes vérű paripa, meg egy kecses agár. Az agár még egy nyulat is hozott ajándékba.
Egybecsengettyűztette a király a palota népét, és ünnepélyesen átadta a megosztott díjat a két győztes gazdáinak fél tucat meg még fél tucat zacskó aranyat, amit még meg is toldott egy, egy doboz gyémánttal. Végül sajnálkozón fordult Mitzikace felé.
Nos, te szegény cica, ne bánkódj. Úgysem érhettél volna célba a paripa és az agár, e jeles futóbajnokok előtt.
Mitzikace a legbájosabb cicamosolyba öltöztette bajuszos pofikáját.
Ó, ebben az egyben tévedsz sohasem tévedő, bölcs Király. Én előbb célba értem, mint ők, csakhogy az én célom nem a Kopaszhegy volt, hanem valami egészen más.
A király meghökkenten látta, hogy felesége milyen szeretettel veszi ölébe a cicát, és mint simogatja. A cica gazdájára, Lalika lovagra pedig a királykisasszony vetett olyan beszédes pillantásokat, hogy a király mindent megértett.
Hamarosan eljött a lakodalomnak is az ideje Lalika elnyerte a kedves és szépséges királykisasszony kezét. Az aranyaknál így sokkal, de sokkal többet, fényesebben ragyogóbbat kapott, boldogságot. A cicát pedig az egész palotanépség folyton, folyvást kényeztette. Bármiért nyávogott, azonnal teljesítették minden kívánságát. Itt a vége ne fuss el véle.