Október gondolataim.

Lehullt, lehullt a múlt az ördög tarsolyából
zsákmányt éreznek izgatott kezek.
És a sértett szólt, aki rabolni vágyott
Túlüvöltötte a sértetteket, magyar valóságot.
Szép vágy, jogos tetteket bátran kérő
kezdetben ott volt, ámde mennyi más.
Megdöbbentő naivság, és a mélyből
sok évszázados aljas ámítás.
Ugrott a volt csendőr talán elhiszed, hogy
a nép javát akarta oly nagyon.
Nem olvastad még magyar klasszikustól
mit is szolgált ki kakastoll, szuronyt viselt.
Úri országot, mely egykor feledted
hiába mond mást szennyesen a hit
német koncért szemforgatón eladta
sárgacsillagos honpolgárait.
Nem oly régen volt kik erre szavaztak,
alsó, felsőház, magyar díszes urak és nevek,
s a középházból is akkortájt mennyi
német fegyverbe szerelmesedett.

Nem kell a múltból semmit eltagadni,
csak Becsület adhat igaz hazát,
fénnyel, árnnyal együtt kell megmutatni.
Keresztjét éppúgy, miként Dávid Csillagát.
Minden felizzott bűn, pirossal jelzett,
fekete vétkek végtelen sora.
Vasfüggönyön túl nem tudod miért tapsolt,
vigyorgott Jani Bácsi fogsora.
Ki enged ép ésszel, mondd, harc közelbe,
fegyvert ragadni félig gyermeket.
Jogos, jogtalan gyakran egybeolvad,
és ördög vezeti vélt istenedet.
Hány eszme szólt öntelten, pulpitusról.
Tolvaj hízelgett, álszent bölcs a népről.
Könnyebb meglopni azt, kit egyre másra
butít, elkábít ömlengő beszéd.
Felhördültek, ha bárki tovább látott
az orránál hát maga nem magyar.
Most semleges és szabad lesz az ország,
zászlót lyukassz háromszíndiadal.

Hullik a múlt az ördög tarsolyából,
igaz, most inkább sunyin, csendesen.
Ugrál a nép, mert táncoltatja I-stent,
félelemből is színlelés terem.
Szabadság hát az ördög cimborái
telt zsebükkel biztosan szabadok,
de ti, bódultak az urnás akolban,
e szóval nem mondotok túl nagyot.
Szabadság. Szólhatsz ott az interaktív,
tévés bohócság, pincsi pancsi dal.
Valódi neved, érzed, jobb titkolnod,
te piacszabad, gerinces magyar,
akkor is, mikor színigazat mondasz, de.
tudod, hogy a hétköznap visszavár,
és akkor is ez másik interaktív,
belőled polgárérdek nyafikál,
s öntöd a mocskot a nem is vörösre,
mert arra késztet, rókácska, eszed.
bármi áron, mit számít ország, nemzet.
magad felé billentsd a mérleget.

Nedves levelek könnyhomályosan e földön.
Szüret nélküli őszünk mit ígér.
Nagyobbodnak az októberi árnyak,
ki tudja, mivel ront majd ránk a tél.
Ünnepet harsogó haza, magyarság, nemzet,
de mit érnek hamissá lett szavak.
Idő, bár fényt kér kopott ezüstórádnak,
csak árnyakat hoz minden múltbeli pillanat.