<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Szegény Tódor este, meg az iskola..

Egyszer volt hol nem volt, egyszer egy Szegény Tódor kis pénzéből csak úgy tudott megélni, hogy szinte egész évben öreg nagybátyjánál vendégeskedett, akinek háromezer hold földje, és kastélya, meg lószerszám készítőüzeme volt. No és tizenkét drága versenylova is. A vendégeskedés rendben is ment, de az már nem, hogy Tódor három versenylovat eltulajdonított, eladott, az értük kapott pénzt pedig elkártyázta. Utólag bocsánatot kért ugyan, a tükör előtt jól begyakorolt arccal, de nagybátyja kijelentette nem dobja ki a kastélyból, viszont a végrendeletében most már mindent az unokahúgára fog hagyni. Tódor megijedt, de így okoskodott, ha ő megtalálja a végrendeletet, akkor megismerteti azt a kandalló lángjaival, és ő is örökös lesz. Ám adódhat másik megoldás, ha ki lehetne mutatni, hogy nagybátyja nem épelméjű, gyámság alá helyeztetni, és ő lehetne a gyámja, a birtok ügyeinek intézője, az is elűzhetné az ő feje felől a fekete felhőket. Szerzett öt macskát, mindegyiknek varrt egy szűk bugyogót, némi karmolások árán rájuk húzta. Éjfélkor a macskanyávogásra nagybátyja felébredt, gyertyát gyújtott, meglátta a macskákat piros bugyogóban, kiáltozott. Az unokaöcs gyorsan besietett, négy macskát összeszedett, csak az ötödik szökött meg. Senki sem tudta, hogy hová, de én elárulom Furfangos Bendegúzhoz, az agárkutyatenyésztőhöz, aki a macska bugyogójáról sejtette, amit sejtett, és elmosolyodott. Az öregúr elmesélte ezt a kalandját a kocsmában. Nem hitték, de úgy tettek, mintha hinnék. Tódor kérésére a bíróság kiküldte Bökőskecske Hubáját tájékozódjon az öreg méltóságos észjárása felől, macskaügyben, tapintatosan. Döcögött is a falu felé Huba öreg kocsija. Ám egyszer csak mit látott Huba. Piros bugyogóban macska futott át az úttesten. No, hát akkor ez a história nem a méltóságos úr agyában született, hanem ilyen fura ez a falu. Visszaindult, hogy jelentse. Tódor kereste a végrendeletet, de nem találta. Így megint a nagybátyja agya felé fordította ötletének puskáját. Este az öregúr mindegyik papucsába egy kis rézpénzt csempészett. Reggel azután hallotta. Ki a manó tett rézpénzt mindkét papucsomba. Megnyomta lábamon az öregujjat.  A kocsmában kis vitát váltott ki a dolog, mert volt olyan, aki babonás volt, de az is gabonás volt. No, inkább a rozspálinkával gabonás... Tódor kérésére megint beautózott a faluba Bökőskecske Huba. Evett az öregúrnál mindenfélét vacsorára, lúdmájat is, pezsgővel is leöntötte. No ha holnap nincs rézpénz a papucsokban, akkor az öregúr észgyengeségére, képzelődésére lesz némi bizonyíték.  Tódor csodálkozott legjobban másnap reggel is volt rézpénz mindkét papucsban. Ő is, Huba is saját szemével látta. Amit nem láttak az Furfangosan Bertalan vigyorgó fizimiskája volt a szemközti házban. Ezt követően Tódor titokban mindent felforgatott a végrendeletért. Hiába. Így maradt a harctámadás nagybátyja értelmi képességei ellen. Éjjel az ablak résén betuszkolt az öregúr hálószobájába egy fehér gólyát, amit egyenesen neki fogott görbe szándékához a magas nádasi madarász. Nagybátyja felébredt, kiáltozott, kifutott a folyosóra, ám mire a szolgák bejöttek, addigra az unokaöcs nagy nehezen kituszkolta a gólyát, becsukta az ablakot, és széttárta karjait ő nem látott itt semmiféle madarat. A kocsmában az öregúr mondott egy s mást az éjszakai gólyáról. Barátai nagyokat nevettek, de csak a háta mögött mertek kételkedni kezdtek.. Tódor most már biztosra vette ezúttal Bökőskecske Huba nem utazik ki hiába. Hát gólyát nem is talált Huba, sem este, sem éjjel, sem reggel, hanem egy hát két gólyatollat a kisasztal, meg a háromlábú szék alatt, reggel, mégis. Tódor magában majd szétpukkadt a méregtől. Ettől kezdve felhagyott azzal, hogy kételkedést szítson nagybátyja eszének épségében, viszont annál hevesebben kereste, kutatta a végrendeletet.
Két év múlva meghalt az öregúr. Tódor arra gondolt így is jó, ő, meg az unokahúga fog örökölni, csak most már ne kerüljön elő a végrendelet soha. A bíróság azonban kapott egy névtelen levelet, amin ez állt, menjenek be a kastély könyvtárszobájába, rendőri segédlettel. Jobb oldalt, a harmadik polcon, a Szívem Agrárkutyái, című könyv bőrkötésében van a végrendelet. A nagybácsi unokahúga bizakodóan, de Tódor kétségbeesetten, sápadtan várta a végrendelet felbontását. No, volt meglepetés. Még annak is, aki ott sem volt akkor... Ugyanis az öreg méltóságos úr száz hold földet és ezer aranyat hagyott Furfangos Bendegúzra. Nocsak, nocsak, tudhatott valamit az öregúr erről-arról meg Bendegúzról. Ám Tódor még inkább meghökkent. Az öregúr róla is megemlékezett. Igaz nem szép szavakkal, de tízezer hold földet, nagy házat, meg ötvenezer aranyat hagyott rá, azzal a szigorú feltétellel, hogy csak négy év múlva kaphatja meg, ha addig, bizottság által igazoltan, példamutató életet él. Egy főiskolára vagy egyetemre is jelentkeznie kell, de ha nem veszik fel, akkor ezt nem lehet neki felróni. Ha viszont felveszik, akkor köteles szorgalmasan tanulni... Tódornak nem füllött a foga az iskolához, ezért arra gondolt a festőakadémiára jelentkezik. Rajzból sohasem volt jó tanuló, igaz, másból sem, de könyv és falfirkálásaiért gyakran kapott büntetést. A festőakadémia tanárai a felvételi vizsgán azt mondták rajzoljon, amit akar. Megörült Tódor. A bizottság mindegyik tagjáról olyan gúnyrajzot készített, hogy biztosnak érezte elutasítását. Az elnököt, aki pedig igen csinos fiatal leány volt, nagytőgyű tehénnek ábrázolta, amint a réten malackodik egy kövér disznóval. Az életben nagyon nem várt dolgok is történhetnek. A bizottság tagjai majd halálra nevették magukat a rajzokon, ahelyett, hogy megsértődtek volna. Tódor hát felvették. Kiderült nagy tehetség. Két év múlva megkérte annak a leánynak a kezét, aki a felvételénél elnökölt. A leány nevetett. Egy ilyen tehenet akarsz feleségül venni, mint én. Megijedt Tódor, de a leány csókkal enyhítette a tréfát, és a szeme igent mondott. Összeházasodtak, két gyermekük született. Időnként az egész család kiment Tódor nagybácsijának sírjához. Tódor magában bocsánatot kért tőle. A feleség pedig arra gondolt ő is hálás az öregúrnak, aki nem csak gazdagságot adott Tódornak, hanem végrendeletével közvetve bár neki is egy szerető, kedves férjet, jó családapát adott neki. Na akkor itt a vége és nem fuss el véle.