<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

TAKARÍTÁSI KÖZBENI GONDOLATOK..

A takarításról már máskor is írtam, de csak rövid humoreszket. Most kissé terjedelmesebben írok róla. Maholnap talán,  kit tudja esetleg regény lesz belőle, A TAKARÍTÓ EMBER, AKI GONDOLKODIK címmel. Sok kicsi sokra megy, ahogy a mondás tartja, habár manapság igazabb mondás lenne, sok kicsi semmire se megy. No de ne filozofáljunk, ha nem takarítsunk, Victor Hugo is írt egy regényt A nevető ember címmel, akkor miért ne írhatnék én is, az előbbivel kapcsolatban.
Hugo nevető embere nem jószántából nevetett, de rendszerint a takarító ember sem jószántából takarít, akár főfoglalkozása a takarítás, akár családi mellékfoglalkozása. Én a kivételek közé tartozom, szeretek takarítani itthon, igaz, csak bizonyos határig. Mindig tudni kell, hogy hol a határ,de sajnos törvény,törvényt bont alapon,csinálnom kell,mert egyedül vagyok..
Takarítás közben gondolkozni is szoktam. Rájövök a könnyen rájöhetőre, az ember egész életében takaríttat, vagy takarít. A csecsemő takaríttat, de ezért nem tesznek neki szemrehányást, a gyerek szintén takaríttat ezért szemrehányást tesznek neki, de könnyedén lehányja szeméről. Az ifjú szerelmes szívvágyait takarítja el, ha muszáj. A középkorú kukába dobja a szívvágyak maradékát, közben meg arra gondol, bár lett volna annyi esze, hogy ifjúként megerősíti szívét, és már akkor eltakarítja vágyait. Az időskorú várja, hogy mikor takarítja el őt a Nagy Ismeretlen, és kiderüljön a nagy Mennyországban,vagy a Pokolban szintén takarítania kell.
Lakásomban csak én takarítok, hanem a hangyák is. Ők még nálamnál is szorgalmasabban. Hazatakarítják a péksütemény, cukor, keksz és egyéb morzsákat, de nem csupán a morzsákkal foglalkoznak, hanem a kint maradt péksüteménnyel, cukorral, keksszel és egyébbel is. Nem, nem, ŐK NEM PRIVATIZÁLNAK. Ha privatizálnának, akkor már mindegyiket kidobtam volna a lakásból. Ellenkezőleg. Ők a Hangyaállam nevében államosítanak, a hangyaköz javát szolgálják. No, ez harasó, de érdekes a só nem kell nekik, csak a cukor...
Egyes kis hatlábúfajták azonban icipicit túlzásba viszik az államosítást, mint egykor... Semmit sem jó túlzásba vinni. A műanyag cukros zacskó falát is átrágták. Méghozzá a fáraóhangyák, ezek a nagyító után kiabáló hangya liliputiak... No, a fáraó, hát az nem államosíthat, mert egyiptomi fő, fő arisztokrata. Lakás osztályellenség. Az ilyeneket János Bácsi sem szerette. Ám az én nagy jó szívem még irányukban is humanista, ne mondják, hogy kutyába sem veszem őket, kitelepítem hát a kutyás ugatós autósember lakába, legalábbis azokat, amelyeket el sikerül kapnom, mert mindegyiknek nagyon igyekszik elfelé mind a hat lába. Ez a humánus kitelepítés. Relatíve jól jártak, csak nehogy visszajárjanak.
Porszívó szív, fél zokni eltűnik. Ostoba ormányos. Minek neked fél zokni, amikor lábad sincsen, csak néhány kis, idétlen kereked. Be ne szívd, ormányosom, a házi zug pókocskát. Az védelmem alatt áll. Juhász Gyula is így írt, Hálót fon az est, a nagy, barna pók. Az szép vers, tényleg, kell a pók, különösen, ha nagy, barna, és est. A Tiszai csönd című versében írja, s oly kitűnően fejezi be, Ma kikötöttünk itthon, álmodók. Hát, igen, álmodók, kikötöttünk, otthon. Ez még nem volna olyan nagy baj, de minket is kikötöttek ahhoz a kevéske fizetéshez...no, most törölgetni fogok, de, mivel eszembe jutott a fizetésem, előbb a szemem törölgetem.
Hát ez viszont megnyugtató, különösen manapság, ebben a liberálvilágban, fizetésemből nem leszek királyfi. Az, mint Andersen meséjében a Nagy Meseköltő leírta, húsz derékalj, meg húsz vastag pehelydunyha alatt is megérez egyetlen borsószemet, fizetésem meg, hadijuk...
No, ez a légy, hogyan és miként került ide, a Surányi telkemre. Ez egy szemtelen Piaci Légy a Nagy Piacgazdaságból. Tudod, te légy, hogy mit csináltak Szolzsenyicinnel. Nem, nem azok, akik irodalmi Nobel-díjat adtak neki, te kis csacsi, hanem azok, akik száműzetést adtak neki. Feltették egy repülőgépre, azután irány nyugat, visszaselátásra. Neked nincs irodalmi Nobel-díjad, ezért saját szárnyrepülődön száműzlek a Nagy Piacgazdaság tőkés vállalkozójának lakába. No, lódulj.
Na, most meg mi van a szőnyegek alatt. Akármi, biztosan nem azok a piszkos dolgok, amiket, valahol egészen másutt, rendszeresen szőnyeg alá söpörnek. Az ormányos majd elintézi. Hát ez, meg, hogyan került ide. Szélsőséggel hivalkodó rovaruraság zöldinges. Nem a Gebekecskegida Testvérek által kiadott könyvből repült ide. Itt rossz helyen van, annyira rossz helyen, hogy vagy négy-öt száz métert kellene vinnem, annak a zöldinges szimpatizánsnak a lakáslakához. Vigye a fene. Inkább kiröpítem az ablakon, majd megtalálja szélsőségtestvéreit, ha van benne kitartás.
No, a takarítás ügye e kis lakásban már jól áll. Hát a nagy ország lakásban viszont, igaz, rosszul, bár állhatna egy paraszthajszállal rosszabbul is. Hja, a takarításhoz érteni kell ám, azt nem lehet olyan hebehurgyán csinálni, mint ahogy rendszerint csinálják. Most letisztítom a televízió képernyőjét, kívülről. Sajnos, belülről, az adáscsatorna oldalról, ezt nem tudom megtenni, ott nem is lesz tiszta, mint rendesen, de rendetlenül.
Csengetnek. Meg jött a postás, abban az értelemben én vagyok a kulcsember, legalábbis abban az értelemben, hogy mindig nekem kell kinyitnom neki az ajtót a kulccsal. Az is igaz viszont, mindig hoz valamit ürügynek a kezében, így nem szólhatok semmit. Ez homályban marad, ha nem hozna ide magával semmit, akkor szólhatnék neki valamit, de csak a számlákat hozza. Hát készlettem a takarítással.