<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Talán fükaszálás közben, és még is költői, még sem nem költői gondolataim a nyárról.

A nyárról az embernek kétféle gondolat jut eszébe. Egy, költőies, Kettő, nem költőiesek. A nem költő, persze, nem írja meg költőies gondolatait, gyakran fel sem ismerik ezeket.
Egyébként sokszor nem könnyű ám különbséget tenni költői és nem költői gondolatok, kifejezések között. Ügyes tollforgató ugyanis azt a nem költői gondolatot, hogy a fészkes fene vigye el ezt a dögmeleget, akár költői képeket tartalmazó gondolatként is értelmezhetik. Két költői kép is van benne a fene, amelyik saját fészekkel rendelkezik, továbbá meg a túlzott meleg, amelyik már döglött állapotban is van. Az ügyes tollforgató ezen és ilyesféléken esetleg hosszan elgondolkozik, csak az a nagy baj, ha a tűző napon teszi mind ezt, fedetlen fővel és a szükséges szesztelen itóka elfogyasztása nélkül teszi mind ezt. Persze, ez, lehet, csak neki lesz baj belőle, mivel testnedvkeringésének összeomolása hat és ott az, kempec, vagy kampec. Az ország összeomlását az ő kampece nem gátolja meg, de bizonyos, igen szerény pénzügyi viszonyai mellett azért ellene is hathat, különösen, ha e kampecoló már közel van a nyugdíjhoz vagy talán már nyugdíjas.

A nyárról valószínűleg a legtöbb költő írt valamit, nagy verseket, kis verseket, felnőtt verseket, fel nem nőtt verseket, gyerekverseket, prózát vagy egyebet. Volt, aki nagy reményeket fűzött a nyárhoz, mint volt egy kedves költőm, Juhász Gyula, aki feltette a kérdést "Magyar nyár 1918" c versében.

"Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
És föllángol e táj, e néma, lomha?

Ha megutálva száz here pimaszt már,
Vihart aratva zendül a magyar nyár?"

Most így, utólag, egy élet költői és nem költői élettapasztalatával és sok sebtapaszával, döbbenek csak rá arra, hogy ha mindösszesen csak száz "here pimaszt" kellett megutálnia az említett évben a nagy "magyar nyárnak", akkor nem is volt olyan rossz a helyzet, olyan utálkozni való. Száz here pimasz mindenütt akad, ennyi pimasz egy országban nevetve elviselhető. Juhász Gyula valószínűleg más számra gondolt, sokkal nagyobbra, csak elmulasztotta a vers megírás utáni szövegellenőrzését. Kedves Olvasóm, bizonyosan tudod, hogy hamarosan a vihart aratva zendülő évszakokból mi lett, én, persze, Talán nálatok többet tudok, mert azt is tudom miért is hazudoznak manapság minderről ezzel az ánglius nevének végén nemesi ipszilont viselő országocskában annyi mindent, ráadásul többnyire olyan primitíven, hogy az már sérti a becsületemet.
Ady igen nagyra becsülte a nyarat, sokszor nagybetűvel írta, csodálta, irigyelte, mint "A paraszt nyár" című versében is.

"A Nyár, a Nyár nem álmodik,
Kaszál, dalol és nem rohan,
Erősen, biztosan arat,
Forrón és boldogan.

Én, úri Ősznek gyermeke,
Kengyelfutó beteg vagyok:
Előttem Tél, nyomomba Nyár
S Tavaszkor meghalok."

Ady versének sokszori elolvasása után sem irigyeltem a Nyarat. A nem álmodás még rendben is lenne, de kaszáltatok ti már, kedves Olvasóm, valaha is ebben a életben. Én kaszáltam, teljes napig, ám utána nem rohantam újra kaszálni, sem forrón, sem boldogan, egyáltalán nem volt kedvem semmihez. A kaszálás ugyanis aranyló kalászok áldott búzamezőin korántsem lehet azonos sok pénz, különösen aranyak bekaszálásával, utóbbit nem csináltam még, de úgy gondolom, biztos jobb lehet. Az általam említett napos kaszálás fűben történt, és az a fránya kasza sem úgy viselkedett, ahogy elvártam tőle. Kikászálódtam hát fűből, és a kaszálásból.
József Attila is szerette a nyarat, Nyár című verse a fentebb említett Juhász Gyula vers közeli rokona, benne az a bizonyos vihar még csak "gubbaszt a lombokon", viszont mivel több, mint tíz évvel később született, így időben egy másik vihar, ha egyébként lényegében ugyanaz is. József Attila így udvarol a nyárnak.

"Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár."

Azt, hogy a rózsa talán mérges lesz az őt szaglászó darázsra, bár sok ilyen tárgyú megfigyelést tettem én is a természetben, még soha nem tapasztaltam, de ha a díszpolgárrá kinevezett nagy proletárköltő mondja. Ám barátnőim, aki egyáltalán nem mérges természetűek, és a vadrózsánál ezerszer szebbek, valóban mérgesek lesznek, ha őket darázs szagolgatja. Feltártam előttük az igazságot, a darázs nem bántja, ha ő nyugodtan viselkedik, és nem hessegeti. A hessegetést a darázs utálja, és ha ilyet tesznek vele, akkor nem a vadrózsára száll át, azt mérgesíteni, hanem. Barátnőim e darázs-ügyben nem sokat adnak a véleményemre, így az annyit sem ér, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata bizonyos ügyekben, ha egy bizonyos nagyhatalom.

A fentebbi említet, klasszikus Költőkkel nem akarok én versenyezni, egyrészt mert utálok lemaradni egy versenyben, másrészt pedig költők, versek közötti bármiféle versenyt szamárságnak tartok. Utóbbi véleményemért, persze, engem tartanak sokan szamárnak gyakorlatilag majdnem mindenki, ám igaznak gondolt álláspontomat, bármily előnytelen is számomra, fenntartom, akármekkora szamárfüleket ragasztanak is rám ez a magát oly nagy bölcsnek tartó országban.
Versenyen kívül azért ideírom. A csillag csendje című versemet.

A nyár ékköves gyíkjait
elengedte az éjest sötétje.
Utánuk még moccant a fű,
s láttam fent csillag csendje ég.

Csillag csendje, mely úttalan
végtelenből ragyog haza,
a kis ház küszöbén leült
tűnődőklő tücsökmuzsika.

Tudtam, hogy régen nem vagyok az,
azt is, hogy sohasem lehetek,
de azt is, hogy a csillag csendje ég
fejem felett, szívem felett.

A rózsa már álomra nyílt,
a kert megkopott asztalán
lehullt könnycseppjeimben csillogott
kigyúlt csendű csillagos otthonom.

Hát talán  ez nem egy nagy vers, de benne van a lényeg a sohasem leszek, a kigyúlás, a csend,és a könnycsepp ami rózsákat öntőz.