Voltak híres történetek és annak utótörténeténetei is.

Rómeó és Julia.

Közismert a történet. Montague és Capulet családja nem csinálta kardosabban azt, amit a népek családjában annyi népcsalád a történelem folyamán, mint, hogy gyűlölték és irtották egymást. Rómeó és Júlia szerelme és élete ennek esett áldozatul.  Dárdarázó Vili Bácsi, a dráma leírója a valódi szerző a két ellenségeskedő család naiv ember volt, az hitte a népek családjának használ ez a figyelmeztetés. A gyászos fekete véghez odaírt egy befejezést, ami a sokévi lefejezéseket öt percig követni szokta kibékülést. Mindkét áldozat szobrot is kapott, kárpótlásul, hogy legyen mit ledöntögetni majd az utótörténetben. Az utótörténet nem követte a Dárdazáró Vili Bácsi által sugalltakat. Montague is, Capulet is, híveik is felrúgták a közmegegyezéses kerekasztalt.  A Montagu-ék által megalapított Kard ki kard. Kardforgató Zrt. igyekezett kiszúrni a Capulet Aranykard Kft. szemét a közbeszerzési versenyekben. A polgármester maga is egy Montague, a Montague Párthoz közeli cég, a Kard ki kard. Kardforgató Zrt. mellett vonta ki kardját. A cég nyert is, de a beszerzésbeli közbeszerzésből a később kapun belülre jutott Capulet Párt közpártatlanságot színlelő hívei a Montague-s cégtől igyekeztek kiszerezni a beszerzetteket, különösen az Euróka forrásokból a Montagu Párthoz átpártoltatott pénzekből kipártlapátoltatni azt, amit lehet. A világhíres történet utótörténetének eddigi világias és világosságot nélkülöző, kivilágítatlan, de gyanút ügyesen össze-visszaderengető közhatása Montague mocskolja Capulettet, híveik erről példát vesznek, kardokat összemérik, országot tönkre tévők, tévutat jó közútnak nézik nekik jó is, no, kik kétlik, korrumpálhatók sápot szednek. Nem korrumpálhatók. Nem is lesznek. Röviden minden megy a maga útján. Utolsó pár előre fuss, te is vagy olyan utolsó, mint az előzőek.

János Vitéz.

Petőfi Sándor, a híres Szabadságköltő, a Nagy Hungaryásan Idealista, hitt Tündérországban. Meg abban, hogy egy hánytatott életű Kukorica Jancsiból János Vitéz lehet. No, ez még csak, csak, ha nem is egykönnyen elhihető, de hogy egy becsületes Hungaryásanian hazafi eljuthat Tündérországba. Petőfi története szerint eljutott. A Tündérország kapuit őrző őrállatokat kardjával  a másvilágra küldte, de, a Hungaryásanian átlagészre jellemzően, nem vizsgálta az őrző állatok Tündérország érdekében, az ellenségtől őrizték-e a tündérországi kapukat, vagy a tündéreket őrizték Tündérország vasfüggönyös Gulágbörtönében. Well done, derék kukoricás vitéz, nem is kell figyelni ilyen jelentéktelen részletekre. Csak ki a kardot, és az őrző állatba be. Nem is mesélem tovább, mindenki tudja hiszen. Tündérországban a tóba bé dobott sírvirági piros rózsából gyönyörű leány lett, az életre kelt Juliska. Ez igen szép happy end, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy mi lett a piros szegfűből, amelyik nem is volt piros, de még rózsaszín sem. Hát igen, igen, ilyen szép ország lehetett ez a Tündérország. Tündérország János Vitézt királyává, Juliskát királynőjévé választotta, kétharmad nélkül, demokráciás egyhangúsággal.  Az utótörténet némileg kevésbé szép. Gondolt egyet a királyi pár és gyorsan megszavaztatott néhány törvénytelen törvényt ilyen volt például a három csapás törvény, hármat kell csapni annak a fejére, de ha nem elég neki, akkor többet is, aki mást mer mondani, mint amit a szájába tettek. A tündérek is megunták egy idő után az unalmas tündéresedést a kék tavacskába mindenfélét beledobáltak, ami miatt az elszemetesedett. Került abba kidobott emberi jogokból, megszaggatott régi alkotmányból, műanyag zacskókból, kopott, széttört kerekasztalból, lakatlanná vált Lakitelkekből, meg más kacatokból éppen elég. Egy idő után még a fondorlatosan megfordított varázslat sem sikerült, nemhogy az egyenes a tóba bedobott szép leányokból inkább csúnya történet lett, a médiabánkódást színlelő nagy örömére.  Tündérország ma már, sajnos, még a mesében sem tündéri, bár vitéz Feketéspatássy Károly egykori cs. és kirőhadnagynak, ötvenhatos futóbajnoknak némileg tetszett, de azért hozzátette ezt az egykori cs. és kir. Volt az igazi.

Lúdias e Matyi.

A közismert történetben Ludas Matyi igazságtalanul megveretik a deresen. Ám utána háromszor is igazságot tesz: háromszor veri meg Döbrögi földesurat, és a ludakért neki járó aranyat háromszor is visszaveszi. Döbrögit a történet végén leírója, Fazekas Mihály megjavította, valószínűleg azért, mert azt is tudta, amit nem írt bele a leírásba.  Az utótörténet egy darabig igen szép volt a nép ajkán. Ludas Matyit éljenezték, Döbrögit kicsúfolták. No, igen, de a nép ajkán ez meg az idővel változik, mint azoknál a csőrös ludaknál az. Hát nem írom ide, kicsit naturalistásodón erős volna. Tény, hogy az utótörténetben Döbrögi kevésbé lepődött meg, mint Ludas Matyi. Ő ugyanis értette, hogy ő osztályellenség, így tetszik, nem tetszik, megverik, meg akkorra már hozzá is szokott ehhez. Ludas Matyi viszont nem értette, hogy őt miért vereti meg az a Mátyás, amikor ő nem ludas semmiben, és nem is Döbrögi. Hát ilyen butuska volt az a Ludas Matyi. Még annyit sem tudott, hogy mi az a koncepciós per.
Később Ludas Matyit rehabilitálták, és kinevezték a Lúdtermelő Vállalat igazgatójává. Itt eligazgatósodott, de az utótörténet is többször változhat.  Jött a gágogiásrendszerváltás, amikor hirtelen annyi Ludas Matyiból lett Döbrögi, hogy azon még én is elámultam, aki már semmin sem ámulok el.  Ludas Matyi szobrát ledöntötték. Döbröginek szobrot emeltek. Ludas Matyi ellen per indult, amiért azt a jóságos, országnépeszerető Döbrögit háromszor is megverette Matyi megveretéséről hallgatni kezdett a fáma, továbbá amiért háromszor is kizsebtolvajkodta Döbrögi zsebéből az aranyakat, ahelyett, hogy becsületesen polgári pert indított volna, és kivárja azt a négy-öt évet, amíg a bíróság eldönti, mi jár neki kismise, nagymise, vagy semmi se.  Fazekas Mihály, az eredeti történet leírója, ha nem is deresre, de a történelmi szégyenpadra került. Ott van most is, neves klasszikusainak társaságában. No ha ott van, ott van. Jó társaságba tette az a szép kis Hungaryásan Társaság. Ludas Matyi pedig a sírjában ma is tűnődik ezen, nem lett volna jobb haszonügy, ha lúdárusítás helyett vizát ad el svájci devizáért azon a távoli, hegyes, tehenes vidéken.